Szépítik a környezetet

2022.12.13. 18:50

Tízezer sorfa áll a Településfásítási Program rendelkezésére

Januárban indul a Településfásítási Program harmadik üteme.

W.P.

Januártól folytatódik az ország fásítási program

A Program folytatásában ismét a 10 ezer fő lélekszámúnál kisebb, magyarországi települések igényelhetnek fákat. 10 ezer sorfa áll majd rendelkezésére, amiből 2000 darabot a 2023 tavaszi, 8000 darabot pedig az őszi ültetési időszakban szállítanak ki – közölte közösségi oldalán Nagy István agrárminiszter.

A tárcavezető elmondta, a Településfásítási Programot az Országfásítási Program részeként 2020-ban hirdette meg az Agrárminisztérium, amelynek célja a vidéki települések zöldítése és környezeti állapotának javítása mellett, hogy népszerűsítse a Vidékfejlesztési Program erdősítési támogatásait. A kormány célja, hogy 2030-ra 24 százalékról 27 százalékra nőjön az ország fával borított területe. Az Országfásítási Program sikerét jelzi az is, hogy meghirdetése óta több mint 42 ezer hektár új erdő telepítésére pályáztak a magyar gazdák.

A Településfásítási Program eddigi két ütemében összesen 36 000 sorfát ültettek el több mint 1350 településen, amelyhez a Vidékfejlesztési Program Irányító Hatósága 1,5 milliárd forint támogatást biztosított – tájékoztatott a miniszter.

A fák konténeresek vagy földlabdásak, 10-14 centiméter törzskörméretűek, földlabdával együtt 2-5 méter magasak. A szakszerű ültetés érdekében minden fához támasztó karót, takarómulcsot és védőrácsot is biztosítanak. A fák növelik a településen található élőhelyek változatosságát, és más élőlények otthonául is szolgálnak majd, minden igénylő ajándékba kap egy madárodút is – hangsúlyozta Nagy István.

Az elmúlt időszakban megyénkben is több településen valósítottak meg településfásítási programot, a teljesség igénye nélkül Tokodaltárón, Csolnokon, Dömösön és Pilismaróton is.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában