Politikusok és iskolák is bizonyítottak áprilisban

Évzáró sorozatunkban ezúttal három áprilisi eseményt idézünk fel.

Kemma.hu
Politikusok és iskolák is bizonyítottak áprilisban

Bencsik János, Czunyiné dr. Bertalan Judit és Erős Gábor is megnyerte a saját körzetét

Nagyarányú győzelem

Az áprilisi országgyűlési választáson, ahogy országosan, úgy megyénkben is fölényes Fidesz–KDNP-győzelem született az országgyűlési választáson. Mindhárom megyei választókerületben a Fidesz–KDNP egyéni jelöltjei győztek a voksoláson. Így Bencsik János és Czunyiné dr. Bertalan Judit is folytathatja képviselőként, míg az esztergomi Erős Gábor első parlamenti ciklusát kezdhette meg. 

Mindhárom képviselő az értékelésében megköszönte a magas részvételi arányt biztosító szavazatokat a választóknak és a segítők munkáját. Egybehangzó véleményük szerint az eredmény azt a munkát mutatja, amit az elmúlt években és közvetlenül a kampányban elvégeztek. A megyében a szavazók mintegy 69 százaléka járult az urnákhoz, ami majdnem megfelelt az országos részvételi adatoknak.

Köztársasági elnök az egyetemen

Április második felében Áder János köztársasági elnököt látták vendégül az észak-komáromi Selye János Gimnáziumban a Föld napja alkalmából. Áder János a diákok figyelmét a klímavédelem fontosságára hívta fel, előadása leghangsúlyosabb része a vízvédelem volt. A fiatalok megtudhatták, milyen elképesztő mennyiségű szemét van a tengerekben és óceánokban, de a hazai vizeket is veszélyezteti a sok műanyag hulladék. Emellett tippeket is kaptak, hogyan tehetnek ők maguk a környezet fenntarthatóságáért.

Sikeres iskolák sikeres diákjai

Ismét kiemelkedően szerepeltek megyei iskoláink, hiszen három gimnázium is bekerült az ország 100 legjobb intézményét rangsoroló, április végi listára. Az esztergomi Dobó Katalin Gimnázium 60. lett, a tatai Eötvös József Gimnázium 82., míg a Tatabányai Árpád Gimnázium a 99. helyen zárt. A megyei eredmény azért is kiváló, hiszen a koronavírus miatt a digitális oktatás nehézségeivel is meg kellett birkózniuk az iskoláknak, de jól vették az akadályt. A felmérés készítői több mutatót is figyelembe vettek, például a kompetencia­mérések eredményeit és az érettségi jegyeket.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában