Ünnepi beszélgetés

2022.12.29. 14:05

Nem csak kis betegeit gyógyítja, egész családokra figyel Tatabánya kitüntetett gyermekorvosa

Bánhidáért Emlékérmet vehetett át a közelmúltban dr. Nágl Katalin gyermekorvos, aki már 40 esztendeje gyógyítja a településrész legkisebb lakóit. Az elismerés kapcsán kérdeztük a kezdetekről, Bánhidáról és az ünnepekről.

Sugár Gabi

Dr. Nágl Katalin a díj átvételekor. Az elismerést Visegrádi József, a Bánhidai Baráti Kör elnöke adta át

Forrás: 24 Óra

Fotó: N. Á.

– Vértesboglári vagyok, de nem ott lakom, mert Bánhidát választottam élettérként. Idetartozom már nagyon régóta – ezekkel a szavakkal vette át a Bánhidáért Emlékérmet nemrégiben a Tatabányán praktizáló dr. Nágl Katalin. A gyermekorvos négy évtizedes munkáját ismerték el a díjjal.

– Mindig gyerekekkel szerettem volna foglalkozni. Fiatal koromban is körülvettek az ismerősök és a nővérem csöppségei, nagyon szerettem velük lenni. De tanári pályára készültem, aztán egyszer a nagynéném megkérdezte, hogy miért nem leszek inkább orvos? Én pedig rájöttem, hogy így is lehetek a gyerekek közelében. A gimnáziumban már a kémia-biológia szakot választottam – idézi fel az indulást.

Dr. Nágl Katalin egy rövid ideig dolgozott a tatai kórház gyermekosztályán is, majd Tatabányára költöztek és a kórház mellett a szakvizsgáig a bánhidai gyakorló körzetben helyezkedett el. Békefi Dezső főorvos kérdezte meg, hol szeretne dolgozni, ő pedig Bánhidát választotta. Másnap ott kezdett. Negyven év telt el azóta.

– A munka mellett különböző szakvizsgákat is elvégeztem. Az alapdiplomámat, a csecsemő és gyermekorvosit 1984-ben szereztem. Később, 1995-ben iskolaorvos és ifjúságvédelmi szakvizsgát tettem, ami 2004-ben kiegészült még a pszichoterápiával is – sorolta a gyermekorvos, aki midig is fontosnak érezte, hogy ne csak a betegek testét, hanem lelkét is tudja gyógyítani. Éppen ezért ma is olyan szemlélettel dolgozik, hogy nem csak a kis páciensei adott betegségét, hanem az egész családot nézi, segíti. Túllép a tüneti kezelésen, támogató segítsége így lesz tartós. Gyógyító munkája akár az egész család életminőségét pozitív irányban befolyásolhatja.

– Sokszor olyan problémával keresnek a szülők, amelyek túlmutatnak az adott diagnózison. Így a szervi bajok esetleges feltérképezése után mindig a probléma gyökerére próbálom rávezetni a családot. Sajnos egyre több a szorongó, depressziós tüneteket produkáló gyermek, akikkel hasfájás, vagy fejfájás miatt fordulnak hozzám. Nagy gondot jelent a szakellátásuk, hiszen alig van az országban gyermekpszichiátriai szakrendelő. Nem tudjuk őket hová küldeni, miközben számuk rohamosan nő – világított rá dr. Nágl Katalin.

A doktornő pozitív példákat is említett, amikor nem szokványos betegségre derített fényt. Volt olyan epilepsziával küzdő betege, akit sokáig kiközösítettek az iskolában, a segítségével végül mégis találtak neki megfelelő ellátást. Amikor betöltötte a 18. születésnapját az ifjú, a gyermekorvostól egy szál virággal köszönt el a család. Meg is kérdezték: kitől tudják majd ezután megkérdezni, hogy mit csináljanak? 

A karácsony a családé

Dr. Nágl Katalinnak két fia és egy lánya, s két unokája van. Jelenleg Tatán él. Karácsonykor az egész család együtt ünnepel. A kisebbik fiánál töltik a szentestét, ahol a két kis unokája van. Ott is alszanak, s másnap kirándulnak a közeli erdőkben. Másnap viszont saját otthonába várja a tágabb családot: testvéreit és azok családját. 

– Ez kiemelkedő esemény, hiszen a családból sokan erre az alkalomra utaznak haza a világ különböző pontjairól. Én készítem az ünnepi menüt, a süteményeket viszont a nővérem, sógornőm és unokanővérem hozza. 

Dr. Nágl Katalin rendelési ideje néha kissé elhúzódik. De hát nem futószalagon megy nála a munka. Sokan, akik gyerekként jártak hozzá, felnőve, saját csemetéikkel is a bánhidai gyermekorvosi rendelőt keresik fel. 

– Két generációt gyógyítottam már. Mindig érdekel, hogy mi történt a szülőkkel, rokonokkal, ismerősökkel, a családdal. Ezért is vallom magam bánhidainak, hiszen az itt élő családok gyermekeinek nagy része már járt a rendelőmben – fogalmaz a Bánhidáért Emlékéremmel kitüntetett doktornő, aki minden ünnepre visszajár Vértesboglárra, ahol a hagyományos sváb szokásokat is megismerte. Örömmel viszi magával unokáját is.

A hagyományok ápolása fontos része az életének. Tagja a környei német nemzetiségi dalkörnek, a tarjániakkal és a baji, valamint az agostyáni énekkarral is színpadra lép. Előtte a tatai Szent Márton Kamarakórusban énekelt. Nagyon szeret koncertekre is járni. Hobbija a festés. Elvégezte a jobb agyféltekés rajzolási technikát, szeret selymet és gyertyát is festeni, de tervezi, hogy megtanulja az üvegfestést is.

 

 

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában