Karácsony

2022.12.29. 09:31

Meghitten ünnepeltek együtt Nagyigmándon

Alaposan megalapozták a karácsonyi hangulatot az adventi időszakban Nagyigmándon, ahol a napokban a nagyközség karácsonyát is együtt ünnepelték.

K. D.

Együtt ünnepeltek a nagyigmándiak

Forrás: Beküldött

Az adventi vasárnapok alkalmával a közös gyertyagyújtásra várták a település lakóit. A Hősök téren felállított betlehem méltó környezetben, karácsonyi fényben pompázott egész advent idején. Vasárnaponként a katolikus hittanos gyermekek adventi gondolatokat osztottak meg velük, majd pedig civil szervezeteik adtak műsort.

Az első vasárnapon a Zúgó Néptáncegyüttes, a másodikon az Igmándi Hagyományőrző Egyesület, a harmadikon az Árgyélus Néptáncegyüttes, a negyediken Mészáros Tamás, a Magyarock Dalszínház énekese adott műsort. Ezen alkalmakkor Hajduné Farkas Erika polgármester és az éppen szereplést vállaló gyermekek közösen meggyújtották az adventi gyertyákat.

A Magos Művelődési Ház parkjában rendezték meg a nagyközség karácsonyát. Elsőként a Nagyigmándi Pápay József Általános Iskola tanulói adtak műsort. Szereplők: Csajtay Noémi, Dián Petra Alina, Fekete Luca, Grummel Mandula, Szarka Noel, Zeke Jázmin. Felkészítő: Mészáros Piroska. Később Csondor Kata Add tovább című dalát Vincze Lujza adta elő, Felkészítő: Vinczéné Balla Mária. Majd pedig a Nézz rám, Istenem című dalt Láda Lilla, Tóth Tímea, Vinze Lujza énekelték el. Felkészítő: Mészáros Piroska. Ezt követően Kovács Blanka Anna dalolt, majd a református kórus előadásában karácsonyi éneket hallhattak.

Hagyományaik szerint ünnepségük alkalmából Milus Ferenc római katolikus plébános és Sugár Tamás református lelkipásztor is elmondták ünnepi gondolataikat.

 

Címkék#karácsony

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában