2022.12.12. 20:10
Karácsonyoztak a tatai sorstársak
Szerény körülmények között, de annál nagyobb szívvel és lélekkel tartották meg idén a tatai Sorstársak Klub karácsonyi ünnepségét.

A Vaszary iskolások ismét kedves műsort adtak
Fotó: G.D.V.
Immár hagyomány, hogy a tagok decemberben is összegyűlnek és együtt hangolódnak az ünnepre. Ezúttal a művelődési ház helyett a klubhelyiségben rendezték meg az ünnepséget. A programok színessége azonban csöppet sem változott. Idén is hatalmas lelkesedéssel és szeretettel készültek a tatai Vaszary János Általános Iskola felsős diákjai, akik citeraszó, hegedű és szintetizátor kíséretében verssel és énekkel tették hangulatosabbá az ünnepi eseményt. A klubtagok pedig hatalmas tapssal és finom süteményekkel köszönték meg az idei műsort is.
Kincses Jenőné Ilike, a klub vezetője elmondta, hogy nagyon hálásak a gyerekeknek, akik minden évben csodálatos műsorral készülnek a karácsonyi ünnepségükre is.
– Az idei nagyon nehéz év, így most csak szeretetünkkel és jókívánságainkkal ajándékozzuk meg egymást. Azért egy kis Mikulás csomagot mindenki fog kapni – árulta el Ilike.