2022.12.29. 16:16
Három történet, amire Esztergom környékén sokan lehettek büszkék 2022-ben
Augusztustól közösségi ház viseli Vándor Wech József szalézi atya nevét Dorogon, a bajnai kastélyban zeneszóval nyitották meg a Kulturális Örökség Napjait, felújított kerékpárutakon tekerhetünk a Pilisben és a Visegrádi-hegységben. Ezek voltak az Esztergomi járás legemlékezetesebb pillanatai 2022-ben.

A Kulturális Örökség Napjai országos megnyitója Bajnán
Forrás: 24 Óra
Fotó: Walczer Patrik
Dupla öröm Dorogon
Augusztus 6-án adták át a megújult dorogi Szent József-plébániát, illetve a Vándor Wech József dorogi születésű szalézi szerzetesről elnevezett új közösségi házat. Az ünnepségen részt Erdő Péter bíboros, Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára, Erős Gábor országgyűlési képviselő, Popovics György, a megyei közgyűlés elnöke és dr. Tittmann János polgármester is.
Soltész Miklós, hangsúlyozta, hogy a katolikus egyház sohasem másokkal szemben határozta meg önmagát, hanem sokkal inkább a közösséget, az értéket és az embert szolgálta. Elhangzott, hogy a beruházáshoz a kormány 258,5 millió forint támogatást, az önkormányzat pedig 76,5 millió forint önrészt biztosított. A közösségi házban 100 fős terem, hittanterem és mellékhelyiségek is létesültek.
Megújult a kastélyban nyitották meg a programot
Idén a bajnai Sándor-Metternich-kastélyban Bársony Bálint Artisjus és Fonogram-díjas szaxofonos, zenész, valamint a Magyar Rhapsody Projekt szólistáinak zenei aláfestésével tartották meg a Kulturális Örökség Napjai országos rendezvénysorozat megnyitóját. A megnyitón dr. Földváry Gábor István, a Lechner Tudásközpont ügyvezetője köszöntötte a vendégeket, majd Lánszki Regő építészeti államtitkár hivatalosan is megnyitotta a programot. 2022-ben arra emlékeztek, hogy 150 éve jött létre a magyar műemlékek védelmét szolgáló első állami intézmény, a Magyarországi Műemlékek Ideiglenes Bizottsága.
Szevasz, Pilis Bike!
Novemberben a Giro d’Italia olasz kerékpáros körversenyen is remeklő Fetter Erik országúti kerékpáros versenyzővel vehették birtokba a lelkes sportolók a Pilist és a Visegrádi-hegységet behálózó Pilis Bike erdei kerékpáros-úthálózat felújított 45 kilométernyi szakaszának egy részét. A megyehatáron fekvő Királykúti Vadászkunyhónál megtartott átadón ismertették, hogy a Pilisi Parkerdő Zrt., valamint az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ (AOFK) partnerségében, zajlott le a nagyszabású projekt.
A több mint egymilliárd forintos beruházás keretében hat útszakasz új aszfalt-, illetve zúzottköves burkolatot kapott, emellett az útalapot, és a földműveket is megerősítették. A felújítás az alábbi szakaszokat érintette:
- Pilismarót, Mózer-parkoló–Királykúti-nyereg
- Pilismarót, Mózer-parkoló–Pilisszentlélek (Két-bükkfa-nyereg)
- „Delta” csomópont–Királykúti-nyereg–Pilisszentkereszt, Kakashegyi-parkoló
- Kesztölc–Pilisszántó–Csobánka
- Pilisszentlászló, Kisrigó étterem–„Delta” csomópont–Dömörkapui-parkoló
- Piliscsaba–Pilisszentiván
2022 legfontosabb eseményei, történetei
- Három esemény, amely emlékezetes volt 2022-ben a Tatai járásban
- Visszatekintő: a tisztelet, a remény és a fejlődés hónapja volt a december
- Ez volt 2022: novemberben Michelin-csillagokkal írt történelmet Tata és Esztergom
- 75 évre tekintett vissza Tatabánya 2022-ben
2022 legfontosabb eseményei, történetei
- Három esemény, amely emlékezetes volt 2022-ben a Tatai járásban
- Visszatekintő: a tisztelet, a remény és a fejlődés hónapja volt a december
- Ez volt 2022: novemberben Michelin-csillagokkal írt történelmet Tata és Esztergom
- 75 évre tekintett vissza Tatabánya 2022-ben
- Vadludak, esküvő, tánc a köbön - fotókon a novemberi események