Fejlődés

2022.12.28. 15:25

Egymást érik a császári beruházások

Címkék#beruházás

A településen több korszerűsítés is elkezdődött, illetve befejeződött ebben az esztendőben.

Sz. D. K.

A kicsik birodalma 59 millió forintból valósult meg

Forrás: 24 Óra

Fotó: F. P.

A Magyar Falu Program keretében az önkormányzat legutóbb 10,9 millió forintot nyert a közösségi ház felújítására, amely a ház teljes festését, a színpad felújítását, a nagyterem ablakainak sötétítését tartalmazza. A beruházáshoz kapcsolódó árajánlatkérések után rövidesen – terveik szerint január elején – indul a munka, mivel március 14-ig el kell készülnie a felújításnak – tudtuk meg a település polgármesterétől, Beke Gyöngyitől. 

Császáron nem ez az egyetlen projekt, amit a megújulás jegyében valósítanak meg, ugyanis a közelmúltban adták át a csaknem 59 millió forintból felújított Nyitnikék Óvodát, amelyből 50 millió pályázatból, a fennmaradó összeg pedig önkormányzati önrészből volt. Az intézmény épületét injektálták, valamint 15 centiméteres lélegző kőzetgyapot-szigetelést is kapott. Korszerűsítették a fűtést, de új kazánokat, nap­elemeket és radiátorokat is kapott az intézmény. A pályázat eszközfejlesztést is tartalmazott.


 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában