2022.12.09. 11:31
Bemutatkozik Ászár, ahol létfontosságú a közösség összekovácsolása
A folyamatosan fejlődő településen nagy álmok válnak valóra a közeljövőben: nemcsak egy több évtizedes probléma oldódhat meg hamarosan, de még egy szabadidőparkot is kialakítanak.
Ászár azon ritka, nagyra becsült települések egyike, amely nemcsak azért vonzza a turistákat, kirándulni vágyókat, mert a Bakony és a Vértes-hegység közelében található, hanem azért is, mert egy folyamatosan fejlődő községről van szó. Az, hogy a látogatókat minden alkalommal szívélyes fogadtatásban részesítik a helybéliek, csak hab a tortán.

Forrás: beküldött
Így nem meglepő az sem, hogy egyre többen költöznének ide. Ezért a polgármester, Pekár Zsolt tervei között az is szerepel, hogy újabb utcákat nyissanak meg, ezzel is teret adva a település lélekszámának növelésére.
Összekovácsolja a helybélieket
A faluban Pekár Zsolt létfontosságúnak tartja az összetartást és a közös programokat, amiért mindent meg is tesz. A pandémia alatt azonban sok eseményről le kellett mondaniuk. Idén viszont fellélegezve, újult erővel rögtön egy babaköszöntéssel kezdték meg az évet. Ezt több jeles esemény követte, ahol a helybéliek fel is léptek, például Jászai Mari színésznő születésnapja, valamint az önkormányzat 20 éves önállóságának ünnepsége, amelyre azokat is meghívták, akik az elmúlt két évtizedben aktívan és meghatározó módon részt vettek a település életében. Karácsony közeledtével a polgármester játékra invitálta az itt élőket, akiknek kisebb rejtvényeket kell megfejteniük. A feladványok Ászár 20 évének képeiből tevődnek össze. A végén a legjobban teljesítőket díjban részesíti.
– Az év eleje meglehetősen pezsdítően indult, ugyanis kertészmérnökökkel dolgozhattunk együtt a községünk egyik nagy álmának megvalósításán. Már hosszú évek óta vágyunk volt, hogy az önkormányzat mögötti területen kialakíthassunk egy szabadidőparkot – árulta el a településvezető.
Jól felépített tematikára épül
A szabadidőparkot, mintegy egyhektáros területen alakítják ki. A munkálatok fásítással kezdődtek a közelmúltban. A településvezető úgy véli, hogy egy jól felépített tematikára épül az egész, amelyben előtérbe helyezik az itt élők igényeit is. Egyebek mellett lesz itt egy rekortán futópálya, szabadtéri színpad, valamint sétálásra és kocogásra alkalmas útszakasz is.
A területeken több padot is kihelyeznek, és virágokkal, cserjékkel ültetik tele. Az esti óráktól a közvilágításért kandeláberek felelnek majd. A polgármester kiemelte, hogy az eredeti tervek megvalósítására a most kapott összeg ugyan nem elég, de több ütemben tervezi az álmok kivitelezését. Így tehát a jelenlegi támogatásból a munkálatok jó része megvalósítható.
– Munkánk gyümölcse a napokban érett meg. Nemrég kaptuk a jó hírt, miszerint a februárban benyújtott pályázatuk pozitív elbírálást kapott, így zöldinfrastruktúra-fejlesztésre több mint 139 millió forint támogatást kaptunk – részletezte a jó hírt Pekár Zsolt.

A településről
Ászár nevével az oklevelekben 1239-ben találkozunk először. 1489-ben Rozgonyi Istváné volt a település, aki itteni birtokát szintén a hántai prépostnak adományozta, később Szolgagyőri György özvegyéé, majd a Meszlényi és Esterházy családoké lett.
A török időkben Ászár is megsemmisült, de idővel újratelepült. Majd a 18. században az Esterházy család csákvári uradalmának mintaszőlészete és pincészete is kialakult itt.
A 19. században a község újra fejlődésnek indult, 1977-ben közigazgatásilag Kisbérhez csatolták, de a rendszerváltás után a helyiek körében egyre erősebbé vált az újbóli önállóságra irányuló törekvés. Jogilag 2002. november 4-től szakadt el Kisbértől.
A temető környékén eddig nem volt megfelelően kialakítva a csapadékvíz-elvezető rendszer, emiatt a felgyülemlett esővíz nem tudott elfolyni. A munkálatok jelenleg is nagy erőkkel zajlanak, első körben a temető előtti árokrendszer építésén dolgoznak a szakemberek, amely szomszédságában az önkormányzat önerőből egy parkolót is kialakíttat.
Báloztak a szülők és a nevelők
A szülői munkaközösség szervezésében nemrégiben tartották meg a szülők–nevelők bálját, amelynek a helyi oktatási intézmény adott otthont. A hagyományokhoz híven a 8. osztályos nebulók tánca nyitotta meg az eseményt. Az önkormányzattól megtudtuk, hogy ez a tradíció 2009-re nyúlik vissza. Korábban egy elnyert pályázatnak köszönhetően sikerült több, az alkalomhoz illő ruháit vásárolniuk, így a fellépők minden évben egységes szettben varázsolhatják el táncukkal a nézőközönséget.
Pekár Zsolt elmondta, nem ez az egyetlen nagy projekt a településen: korábban egy TOP-os pályázatnak köszönhetően egy nagyobb összeget kaptak, amellyel lehetőségük adódott arra, hogy egy több évtizedes problémát megoldjanak.
Huszonöt éve együtt az ászári Jászai Mari Nyugdíjas Klub tagjai
Jubileumi ünnepséget tartottak nemrégiben a Jászai Mari Nyugdíjas Klub tagjai. Az egylet 25 éve alakult, s jelenleg húsz helybélivel működik. Pekár Zsolt polgármester elmondta, hogy a szépkorúak a kulturális rendezvényeik kulcsfontosságú szereplői.

Forrás: beküldött
– Mindig számíthatunk rájuk, ahogyan ők is ránk. Jelenleg a karácsonyra, majd Jászai Mari színésznő születésnapjára készülnek, aki egyben a falunk leghíresebb szülöttje is. A klub vezetősége kirándulásokat is szervez Magyarország nevezetességeihez – mondta a polgármester.
A király bemattolva
A közelmúltban szervezte meg a Sakkbarátok Egyesülete Kisbér-Ászár a megyei sakkbajnokság 3. és 4. fordulóját Ászáron. A 3. fordulóban ugyan a helyiek maguk mögé utasították a Géniusz ll. csapatát 4-0-ra, ám a 4. fordulóban a Lángos Józsa I. csapatától kikaptak 1,5–2,5 arányban. A megmérettetésen kiemelkedő teljesítményt nyújtott az ifjúsági kategóriában induló Horváth Ármin, ugyanis magabiztosan, jó taktikával győzte le a már FIDE-élővel rendelkező, rutinosabb ellenfelét.
Szerettei körében köszöntötték Cuni nénit
Szerető családja körében köszöntötte Jelen Józsefnét, Ászár Cuni nénijét 90. születésnapja alkalmából Pekár Zsolt polgármester és dr. Istvándi Csilla jegyző. Az önkormányzati méltatók a település szerény ajándékával együtt átadták Magyarország miniszterelnökétől, Orbán Viktortól érkezett köszöntő emléklapot is.

Forrás: beküldött

Az önkormányzat tájékoztatása szerint, Cuni néni Ászáron született 1932. november 25-én. Mai napig a Gurdonban található szülői házukban él, amelyben még a nagymamája is lakott. Két lányát is itt nevelte fel. A négy lányunoka igaz, hogy már nem ebben a házban, de a nagymama közelében, a faluban cseperedett felnőtté.
Gondos kezek munkája
Már több mint egy évtizedes hagyománya van annak, hogy a helybéliek advent előtt összegyűlnek, és együtt készítenek szebbnél szebb koszorúkat a Közösségi Házban. A résztvevők különleges alapanyagok tárházából válogathattak, amelyet a gyertya kivételével az Ászár Község Közalapítvány állt. A kézműves-foglalkozásról senki nem tért haza üres kézzel, mivel az elkészített díszeket hazavihették.
Az ünnepelt mindennapjait már egy lány dédunoka is bearanyozza. A szépkorúról kiderült, hogy Istenbe vetett hite, a ház körüli munkálkodás és az összetartó kis családja ad neki erőt ahhoz, hogy boldogan tudja megélni a mindennapokat.
A település önkormányzata minden jót kívánt Jelen Józsefnének, amelyhez ezúton a 24 Óra napilap is csatlakozik: Isten éltesse Cuni nénit jó erőben, egészségben!

Segít és partner a megye
Zajlanak a csapadékvíz-elvezető rendszer korszerűsítésének munkái Ászáron. A 300 millió Ft-os beruházás első szakasza várhatóan befejeződik az év végére – tájékoztatott Pekár Zsolt polgármester. A megvalósítást a megyei önkormányzat által koordinált Terület- és Településfejlesztési Operatív Programból (TOP) elnyert forrás teszi lehetővé.
A projekt célja a Gyári út–Jókai Mór út–Kossuth Lajos utca menti csapadékvíz-elvezető csatorna korszerűsítése.
– Ászár településen a belterületi csapadékvíz-elöntések komoly anyagi károkat okoznak, a beruházással jelentős lépés történik a megelőzés érdekében – fűzte hozzá Popovics György, a megyei közgyűlés elnöke.
