2022.12.24. 06:00
6 millió forintból újították fel a kesztölci orgonát
Újra szépen szól a Szent Kelemen-templom ékessége, a műemléki védettséget élvező orgona, melyet advent negyedik vasárnapján szenteltek meg és melyet két pályázat révén mintegy 6 millió forintból újították fel.
Fotó: Nebehaj Rudolfné
Nebehaj Rudolfné Erikától, a Kesztölci Szlovák Önkormányzat elnökhelyettesétől megtudtuk, hogy a kesztölci római katolikus egyházközösség még 2021-ben az Emberi Erőforrások Minisztériumánál pályázott hárommillió forint értékben a Szent Kelemen-templom orgonájának felújítására. Az idei esztendőben pedig a Kesztölci Szlovák Önkormányzat pályázott ugyanerre a célra a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-nél és végül hárommillió forintot ítéltek meg számukra.

Fotós: Nebehaj Rudolfné
A műemlék felügyelet árgus tekintetei figyelték a munkálatokat, mely jóval a december 31-i határidő előtt befejeződött. A mechanikus működésű hangszert a szentmise előtt dr. Magyar Pál atya áldotta meg. Nebehaj Rudolfné Erika megjegyezte, nagyon örülnek, hogy megvalósult a projektnek és remélik, hogy az orgona hosszú éveken keresztül használható lesz.