Richter

2022.11.30. 19:30

Több alapítványt is támogat a Richter

A regionális szintű társadalmi felelősségvállalásunk célja, hogy a Richter Gedeon Nyrt. segítséget nyújtson a nehézségek áthidalásában és minél gördülékenyebbé tegye a környékbeli intézmények, szervezetek működését – hangsúlyozta Garai Zoltán, a cég dorogi gyáregységének főmérnöke az alapítványok támogatásával kapcsolatban.

Walczer Patrik

Mint arról korábban beszámoltunk, a Richter Gedeon Nyrt. dorogi gyáregységének anyagi segítségével a helyi iskolák az oktatás színvonalát emelő, egyben a tanítást megkönnyítő eszközöket szerezhettek be. Mindemellett a vállalat több civil szervezettel is rendszeres kapcsolatot ápol.

A Vaszary Kolos Bíboros Kórházalapító Emlékezetére Közhasznú Alapítványnak a Richter az egyik alapító tagja és a kezdetek óta a mindenkori dorogi főmérnök a szervezet egyik kuratóriumi tagja. Az idei évben Dr. Oláh Ruben, a Richter Gedeon Nyrt. hatóanyag-gyártási igazgató-helyettesének, a dorogi gyáregység korábbi főmérnökének utódja Garai Zoltán lett a testületben.

Az elmúlt több mint húsz év során mintegy 90 millió forint pénzbeli támogatást nyújtott a cég az esztergomi kórház alapítványának. 2020-tól kezdve a támogatási összeg évente 3-4 millió forint, melyet az intézmény többek között speciális felszerelések, tárgyi eszközök megvásárlására, kórházi alkalmazottak továbbképzésére, vagy online oktatási anyagok beszerzésére fordíthat. Az idén 5 millió forinttal segítette a vállalat a szervezetet.

A Richter több környékbeli alapítvány működését is támogatja. 1996-ban 2 millió forinttal járultak hozzá az Összefogás Esztergom és Környéke Tűzvédelméért Alapítvány létrehozásához, amelyet a kezdetektől anyagilag is segítenek, és jó hír, hogy a támogatás idén folytatódik. 2021 novemberében Kontárné Kozár Ágota biztonságtechnikai osztályvezető lett a kuratórium elnöke. A szervezet a közrend és közlekedésbiztonság védelme, a tűzoltás, a mentés, valamint az ár-és belvízvédelem ellátásához kapcsolódó közhasznú, prevenciós tevékenységet folytat.

A főmérnök elárulta, hogy az Esztergom-Dorog Mentő Alapítvány továbbra is támogatásban részesül, a Richter felajánlásából a működéshez szükséges tárgyi eszközök beszerzését finanszírozhatják. A vállalatot Eichardtné dr. Szabó Éva képviseli a kuratóriumban, aki a Richter orvosi rendelőjének foglalkozás-egészségügyi (üzem)orvosa. Garai Zoltán megjegyezte: nyitottak az együttműködésekre, és lehetőségeikhez mérten szeretnének közreműködni más helyi szerveződésekben is.

 

Címkék#Richter

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában