Könyvtár

2022.11.27. 12:24

Sokan ragaszkodnak a kézbe vehető könyvhöz Almásfüzitőn

Tágas, izgalmas intézmény várja azokat, akik ellátogatnak az almásfüzitői községi és iskolai könyvtárba, ahol sokféle programmal szólítanak meg minden korosztályt.

Körtvélyfáy Dina

Almásfüzitő könyvtárában minden korosztályt szívesen látnak, vannak babaolvasók, akik anyukáikkal érkeznek, de jönnek óvodások, általános iskolások is. Középiskolások is járnak ide, ők főként kötelező olvasmányokat kölcsönöznek. A felnőttek közül inkább a nyugdíjasok falják a köteteket, ragaszkodnak leginkább a kézbevehető könyvhöz.

Kovácsné Svelik Beáta, a könyvtár vezetője elmondta, a jelenlegi épületükben korábban az általános iskola alsó tagozata kapott helyet, ezt követően került ide a könyvtár, amelynek van kézikönyvtári, ifjúsági és felnőtt részlege.

– Fontosnak tartom a gyerekek körében az olvasás népszerűsítését – hangsúlyozta Kovácsné Svelik Beáta. – Hiszen aki ebben a korban megszereti a könyveket, abból jó eséllyel felnőttkorára olvasó ember válik.

Érdekes kiállítás nyílt a galériában – A Könyvtár Galériában a közelmúltban nyílt meg Vavrik Dóra, fiatal tatai alkotó kiállítása. A tárlaton Bekéné Magyar Melinda, a művelődési központ intézményvezetője és Kerti Károly György festőművész köszöntötte Dórát. Ezt követően Szendi Anna fuvolázott. Művei között található több csendélet, megkapó tájképek, portrék, állatok. A kiállítást bárki megtekintheti december 18-ig, a napokban például az ovisok látogatnak el a könyvtárba. Korábban egy helyi alkotómunkáit is láthatták az érdeklődők, Szabó Márta állatokat, növényeket és embereket is fest. Korábban az idősek klubjával is volt közös kiállítása, ezúttal azonban önálló tárlata nyílt. A könyvtárban egyébként állandó tárlata van a füzitői születésű, Munkácsy-díjas keramikus iparművésznek, Kumpost Évának.

A könyvtár szoros kapcsolatot ápol az óvodával, az általános iskolával, valamint az idősek klubjával is. A gyerekeknek a koronavírus-járvány előtt helytörténeti vetélkedőket tartottak, könyvtárhasználati foglalkozásokat az ünnepekhez kötődően szerveznek. Az óvodásokat is a jeles napok kapcsán szólítják meg: ebben az évben nem a könyvtárban, hanem az óvodában beszélgetnek a karácsonyról, majd kézműveskedni fognak. Nyaranta betűfaló olvasó klub is indul, amelynek keretében a gyerekekkel kötelező olvasmányokat dolgoznak fel.

Változott a nyitvatartás ideje

Az energiaválság miatt megváltozott a könyvtár nyitvatartási ideje is. A testülettel és Bekéné Magyar Melindával egyeztetve úgy döntöttek, kedden, szerdán és csütörtökön három órán át látogatható az intézmény. Az olvasóknak lehetősége van arra is, hogy telefonos egyeztetés után egy előre összekészített könyvcsomagot vehessenek át. Kérésre Kovácsné Svelik Beáta házhoz is viszi a köteteket.

A könyvtárba látogatókat egyébként hangulatos karácsonyi dekoráció is várja, a bejárat előtti levelesládába pedig a gyerekek a Mikulásnak dobhatják be üzeneteiket. Az intézmény vezetője arról is beszélt, büszke elődjére, Ács Lajosnéra, Almásfüzitő díszpolgárára, aki előtte huszonhét éven át vezette a könyvtárat.

A könyvtár digitális jólét programpont is, egy pályázaton laptopokat, tableteket, telefonokat nyertek. Az idősebb korosztálynak digitális képzés indult, amely rendkívül népszerű volt. A járvány idején a foglalkozások elmaradtak, de mindenképpen szeretnék folytatni, hiszen az idősek mindig érdeklődnek, mikor jöhetnek újra. Terveik között az is szerepel, hogy olvasóklubot hoznának létre felnőtteknek.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában