Fókuszban a „lakóhely”

2022.11.15. 09:22

Projektekkel ünnepel a felújított szomori iskola

A napokban műsorokkal és tanórán kívüli programokkal várja tanulóit a Kézdi-Vásárhelyi Imre Általános Iskola. A hagyományos sorozatban ezúttal tematikus projekthetet tartanak, amelynek fókuszában a „lakóhely” áll.

Sugár Gabi

A legkisebbek minden reggel „Nyitogató” foglalkozással kezdik a napot, pénteken pedig összefoglalják az átélt élményeket

Forrás: beküldött

Az elmúlt két évben megújult Szomor általános iskolája. A tetőhéjazatot kicserélték, szigetelték az épületet, térburkolat épült és a parkosítás is megtörtént.

A mesés környezetben lévő Kézdi-Vásárhelyi Általános Iskola minden évben megszervezi a Kézdi-hetet. A több évtizedes hagyomány célja, hogy az itt tanuló diákok kicsit kizökkenve a hétköznapokból, műsorokkal és tanórán kívüli programokkal ünnepeljék intézményüket

Az idén a hagyományoktól eltérően ezúttal projekthetet tartanak „Lakóhelyünk” témában – mondta el Orosz Attila intézményvezető. November 12-én, szombaton tartották a nyitóünnepséget, melynek első részében megkoszorúzták névadójuk, Kézdi-Vásárhelyi Imre emléktábláját.

A gyerekek és a szülők közösen tekinthették meg Fabók Mancsi és Keresztes Nagy Árpád bábokkal és sok zenével színesített vidám előadását. A Kézdi-hét rendhagyó eseményei ezt követően, november 14-étől 18-áig zajlanak a gyönyörűen felújított épületben. 

Számtalan érdekes program várja az iskola tanulóit 
Forrás: beküldött


– Tanulóink „Lakóhelyünk” témában fognak belecsöppenni községünk mindennapi életébe. A projektek naponta más-más területet érintenek, az első négy nap során természeti környezetünkkel, környezetünk állapotával, a település irányításával, közigazgatási feladataival, épített környezetünkkel, az intézmények, cégek működésével, Szomor lakosságával ismerkedhetnek meg. Pénteken összefoglaljuk az átélt élményeket, megszerzett ismereteket, és a különböző alkotásokban meg is jelenítjük – mondta az intézményvezető. 

Mindenki jól érezte magát a különféle foglalkozásokon
Forrás: beküldött


A tematikus projekthét egy teljesen új típusú rendezvény lesz a Kézdiben. A szervezők, az itt dolgozó pedagógusok elsődleges célja az volt, hogy elszakadva a hagyományos oktatási keretektől, élményszerű formában, hasznos, életszerű, praktikusan használható ismereteket szerezzenek a diákok. 

– A hétköznapokon, a tan­órai foglalkozásokon is egyre inkább ebbe az irányba mozdulnak el pedagóguskollégáim. Az utóbbi években hihetetlenül sokat változott az oktatás módszertana. Büszkék lehetünk erre a fejlődésre, de a változó világ folyamatos megújulást követel meg továbbra is iskolánktól. E folyamat fontos lépése lesz a projekthét – fogalmazott Orosz Attila.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában