Szórakozás

2022.11.20. 07:00

Máig jó élményeket őriznek a falunapról a csémiek

Mindig nagy esemény Csémen a falunap, amely ebben az esztendőben is sikert aratott.

K. D.

Zoltán Erika és táncosai nagy sikert arattak a falunapon

Forrás: 24 Óra

Fotó: K. D.

Ismert fellépők érkeztek a sportpályán felállított színpadra, a gyerekek pedig játékkal tölthették a napot. Az ómagyar hagyományőrzők honfoglalás kori bemutatóval, népi játszóházzal készültek. A focipályán az íjászkodást lehetett kipróbálni, de a fiatalok kardot is ragadhattak és ügyességi fajátékokkal játszhattak. 

Színpadi programokból sem volt hiány. Csémre érkezett Herczog Ricsi harmonikás, őt követte a mulatós zenész Kaczor Feri, majd a komáromi fitkidesek jöttek. Később megérkezett a Dívák elnevezésű formáció, amelyet Détár Enikő, Fésűs Nelly és Ladinek Judit alkot. 

Utánuk Zoltán Erika következett, aki Luftballon című számával alapozta meg a jó hangulatot. A közönség tagjai közül sokan táncra is perdültek. Zoltán Erika viccelődve azt is megjegyezte, ő csak a saját nótáival készült, hiszen az évek során 456 dala látott napvilágot: mint például a Madonna, vagy a Remetelány, amelyek mind elhangoztak a koncerten. A program késő estébe nyúlt, hiszen mindenki sokáig mulatott. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában