Rendezvény

2022.11.23. 12:59

Ismét Tatán tartják a Várak és Kastélyok nemzetközi konferenciát

Immár ötödik alkalommal rendezik meg a Huncastle Várak és Kastélyok nemzetközi konferenciát. A rendezvénynek idén másodszorra ad otthont Tata, ezúttal az Esterházy-kastélyba várták a résztvevőket.

Goletz-Deák Viktória

Nem is találhattak volna impozánsabb helyszínt a Huncastle 2022 konferenciának, mint a csodálatosan felújított Esterházy-kastély Tatán. A két napos program zárásaként csütörtökön a részvevők egy különleges tárlatvezetésen nézhetik meg a lenyűgöző épületet és hallgathatják meg történeteit. De addig is rengeteg előadó, köztük külföldi szakértők prezentációját hallgathatják meg. A rendezvényt az Edutus Egyetem szervezi, ahol nagy súlyt fektetnek a turizmus és vendéglátás oktatásába is. Némethné Gál Andrea, az egyetem rektora köszöntőjében elmondta, hogy idén a meghívott vendégek Csehországból érkeztek. A rendezvényt pedig online is közvetítik, az előadások később is visszakereshetők lesznek. 

– Kiemelt helyen van a képzéseink között a Turizmus és Vendéglátás, ahol a kollégáimnak az egyik fontos kutatási területe a vár és kastélyturizmus, amihez ez a konferenciasorozat is kapcsolódik. Idén a fő téma a minőségi szolgáltatásfejlesztés a vár és kastélyturizmusban. De a két nap gazdag programjában látjuk, hogy milyen sokoldalról megközelíthető ez a téma. Többek között a digitális szolgáltatások, katonai hagyományőrzés és annak gazdasági, társadalmi jelentősége, vagy éppen az örökségturizmus és a térségfejlesztés kapcsolata - sorolta az előadások témáit a rektor. 

A konferencián köszöntőt mondott Michl József, Tata polgármestere is, aki kiemelte, hogy konferenciának otthont adó több száz éves Esterházy-kastélyban egykor császárok és királyok is megfordultak. 
– Az az igyekezet, amit a város a turisztika fejlesztésében tesz az kétirányú. Egyrészt a hozzánk érkezők szempontjait is figyelembe véve van egy nagy létszámú látogatója a városnak, akik egy napra érkeznek, szállást nem vesznek igénybe. Csak körbe sétálják a tavat, esznek egy lángost, isznak egy jó neszmélyi bort és hazamennek. Ebből a városnak bevétele nem származik, viszont költsége sok van. A másik a szállóvendégeink, akik szerencsére szintén szép számmal vannak - magyarázta a polgármester, aki elmondta, hogy Tata nevezetességei az elmúlt időszakban több elismerést is kaptak. 

Fontos a közlekedés
A rendezvényen többek között előadást tartott Czunyiné Dr. Bertalan Judit, az Északnyugat-magyarországi Gazdaságfejlesztési Zóna komplex fejlesztéséért felelős kormánybiztos is.
– A megyében Tata és Esztergom a leglátogatottabb turisztikai célpont. De szépen jönnek fel a többiek is. Ez lenne a szolgáltatások összehangolásának a feladata, hogy ezek elérhető távolságban legyenek egymástól. Ezért lenne fontos egy strukturált közlekedés megteremtése. A cél pedig, hogy a vendégéjszakák miatt tovább tartsuk a térségben a látogatókat – mondta a kormánybiztos. 

 

Címkék#konferencia
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában