Mit adtak nekünk a rómaiak? Például ma is működő vízvezetéket

A víz évezredek óta fontos szerepet tölt be az életünkben és nem túlzás azt kijelenteni, hogy nem minden korban tiszteltük egyformán az egyik legősibb elemet. Egyiptomban maga volt a csoda – legalábbis, ha a Nílus áradásának „jótékony” hatásait nézzük – míg a 20. században az egyik iparág a legnagyobb ellenségének tartotta. 

– Az előző doktori dolgozatom és a könyvem arról szólt, hogy hogyan alakult a bányászat története a térségben. Egyszer dr. Schmidt Sándor bányamérnök művét olvasgattam, melyben azt írta, hogy „aki a bányászatot akarja megérteni, annak a karsztvizet kell megértenie.” Elsőre ezt nem tudtam értelmezni, de felfedeztem benne egy nagyon érdekes mondatot, miszerint találtak lent a mélyben egy akkora barlangot, amelyben 200 ezer ember elfért – idézte fel lapunknak dr. Nyírő András. 

A Kesztölcön élő történész ezután kiderítette, hogy a bányászat során rengeteg karsztvizet termeltek ki a felszínre, mellyel a hatvanas-hetvenes években hatalmas környezeti katasztrófát idéztek elő. 

– Mivel a Dunántúlon Esztergomtól Hévízig összefüggő karsztrendszer terül el, így a kitermelés következményeként veszélybe kerültek a budapesti meleg vizes fürdők, a Tapolcai-Tavasbarlang tönkrement, csökkent a Hévízi-tó szintje, Székesfehérvár pedig ivóvíz nélkül maradt – magyarázta. 
Elment az egyes helyszínekre is, megnézte az azóta újraéledt forrásokat és azt látta, hogy szinte mindenütt római kori romok vannak a környezetükben. Időközben elhatározta, hogy készít egy második doktori disszertációt, mely Pannóniáról és a karsztvízrendszerről szól. Az anyaggyűjtés során felismerte, hogy a római kori vízkultúra milyen változatos és különleges. 

– Aquincumban, vagyis a mai Óbudán és Brigetioban, azaz Komáromban voltak nagyobb fürdők a környéken. Volt egy nagy vízvezeték Savarián, vagyis Szombathelyen és a tartomány kevésbé ismert helyszínein. Elmentem a szerbiai Sremska Mitrovicába, amit akkor Sirmiumnak hívtak, az a település volt a birodalom egyik fővárosa akkoriban. Jártam a horvátországi Aquae Iassae-ban, ahol a fórum közepén nem egy tér van, hanem egy fürdő. Egészen elképesztő a hangulata – mesélte el. 

Az utazások mellett felkutatta az írott forrásokat is, rátalált egy könyvre, melyet Sextus Iulius Frontinus írt. Az egykori római katonatisztet, Britannia tartomány korábbi kormányzóját bízták meg Róma város vízvezetékeinek felügyeletével. A városban egykor kilenc vízvezetéken szállították a vizeket, melyek összesen 450 kilométer hosszúak voltak. 

– Frontinusnak 700 embere volt, és egy hatalmas szervezetet vett át. A könyv arról szól, hogyan lehetett új beruházás nélkül javítani a vízellátást, amelyet akkoriban teljesen áthatott a korrupció, mindenütt lopták a vizet. A katonai tudásával nekiállt és komoly munkával átszervezte a társaságot és meg is újult a víz­ellátás – magyarázta. 

Dr. Nyírő András elmondta, hogy a könyvből az is kiderül, hogy ebben a korszakban jelent meg a rómaiaknál a katonai-hadászati szervezés a civil szférában. Sok olyan modern fogalomnak az alapja szerepel Frontinus művében, mint a hatékonyságra való törekvés a szolgáltatások tekintetében, melyeket ma gazdasági egyetemi szakokon tanítanak anélkül, hogy tudnák, időszámításunk előtt 100-ban határozták meg őket. 

– A könyv tanulmányozása és megértése érdekében felfrissítettem a latin tudásomat, és lefordítottam a kötetet. Ez azért is fontos, mert a szakirodalom elég sokat hivatkozik rá, az egykori Pannonia tartomány területén feltárásokat végző régészek is gyakran visszatérnek ehhez a szöveghez. A fordítással a nemzetközi szakirodalomban a Frontinus-értelmezéshez szeretnék hozzászólni azzal a megközelítéssel, hogy tulajdonképpen a vezetéstudománynak az egyik első pillanatát látjuk a római korból – tette hozzá. 

A fordításhoz mellékelt tanulmányt, a környék összes vízvezetékét megnézte, dokumentálta és lefényképezte. A történész járt Rómában, Pompeii-ben, Athénban, Pannónia szerte felkereste a római kori emlékeket, ugyanis csak így lehet megérteni a leírtakat. Megjegyezte, hogy rengeteg helyen vannak vízvezetékek, de Frontinus műve az egyetlen írott forrás, amely bemutatja a működésüket. A könyvben a szerző említi a vízlopást is, melyre manapság is láthatunk példákat. 

– A horvátországi Splitben még ma is üzemel egy római kori vezeték, mely egy forrás és a város között húzódik. A hálózat mellett gyönyörű kertek vannak, közelről szemlélve pedig azt is láthatjuk, hogy a lakosok csövekkel csapolják meg a vizet – mesélte. 
Dr. Nyírő András szerint a fordítás amiatt számít igazán olvasmányosnak, hogy táblázatok és térképek is szerepelnek benne. Elárulta, hogy tagja a Nemzetközi Frontinus Társaságnak, mellyel közösen angol nyelven jelentetne meg egy könyvet, ami a katona igazgatási munkásságára helyezné a fókuszt.
Fotó: Walczer Patrik