Fenntarthatóság

2022.11.27. 12:17

Holtfát is láthattak az élményprogramon az esztergomi gyerekek

A közelmúltban „Kincsünk a Duna és a Prímás-sziget” címmel fenntarthatósággal és természettel kapcsolatos élményprogramot szerveztek az óvodások, általános iskolások számára Esztergomban.

W. P.

Rendes Niki (középen) erdőfürdősétát tartott a kicsiknek

Fotó: Legényné Balog Ramóna

A „Kincsünk a Duna és a Prímás-sziget” című élményprogramon a pedagógusokkal együtt több mint négyszázan vettek részt. Rendes Niki szervezőtől, biológustól megtudtuk, hogy sikeres pályázata eredményeként valósíthatta meg a programot a „Zöld Séta Esztergomban – Esztergom Belvárosának Integrált és Fenntartható Megújítása” elnevezésű TOP-os projekt keretében.

A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóságával (DINPI) való összefogás révén sikerült ráirányítaniuk a figyelmet a Prímás-sziget rejtelmeire. A klímaváltozás indikátorai: a madarak című programelem keretében például madárgyűrűzésre és megfigyelésre invitálták a gyermekeket. A nemzeti park Dunavirág Vízibusza a Palkovics-padnál állomásozott, ahol vízmintákat elemezhettek a résztvevők, sőt, hálóval kifogott apró élőlényeket tekinthettek meg a mikroszkóp alatt. 

Dávid Balázs, az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság gátőre szigettörténeti kalandsétát tartott. Friss hódrágáshoz is elvitte a csoportokat, akikkel közösen kagylókat is gyűjtöttek, közben mesélt nekik a sziget múltjáról. 

Az érzékenyítő erdőfürdősétát Rendes Niki tartotta, melynek középpontjában a holtfák álltak. Elmondta, hogy a sziget nyugati részén lévő természetközeli erdő, ártér hatalmas kincs, ugyanis ritkán van lehetőségünk a városban megfigyelni a fák teljes életciklusát, életét a lebomlásukkal együtt. E terület például szolgál arra, hogy egy-egy „holtfa” valójában milyen sok életnek, illetve élőlénynek ad teret. Gyönyörűen szemlélteti, hogy a körforgás állandó és a változás jó is lehet. Ezt az üzenetet vitték haza magukkal a résztvevők. W. P. 
 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában