Forgatag

2022.11.15. 07:09

Finomságok, kézműves portékák, játékok – újra volt András-napi vásár Észak-Komáromban

Ismét megszervezték a hagyományos észak-komáromi András-napi vásárt, amelynek az Újvár előtti parkoló biztosított helyszínt. Az eseményen árusokból és érdeklődőkből sem volt hiány.

Körtvélyfáy Dina

A vásár két év után nyitott újra, előtte ugyanis a járványhelyzet miatt nem volt lehetőség megrendezni. Igény azonban lett volna rá, hiszen még az utolsó nap utolsó óráiban is sokan sétáltak a vásár helyszínére a hűvös, borús idő ellenére is. 
– Nagyon jó volt ez a buli! – ugrándozott egy kislány, kezében lufival. 

Az advent közeledtét jelzi
Az András-nap Szent András apostol ünnepe. A népi kalendáriumban ennek kapcsán november hónapot is Szent András hava néven illették. A nap a néphagyományban az advent közeledtét jelzi. Férjjósló nap volt, így sok helyütt elterjedt volt az ólomöntés és a gombócból jóslás. Az Alföldön a disznóvágási időszak kezdetét is jelölte. Az észak-komáromi András-napi vásár évtizedek óta népszerűségnek örvend. A színes kavalkádban idén 101 kézműves, 68 étel-ital-, valamint 84 további árus kínálta a portékáit. 

Rajta kívül is sok kisgyermekes család látogatott ki a helyszínre: népszerű volt a dodzsem, a különféle hinták, de érdekes módon a plüssért célba lövéssel alig próbálkoztak. A gyerekek igyekeztek a játék után a lehető legtöbb játékot megvetetni, legalább egy lufit mindenki kiharcolt, sokan pedig mézeskalácsot is kóstoltak. 

Sokféle terméket be lehetett szerezni a piacon. Több őstermelő érkezett, árultak kolbászt, sokféle húst, de édességekből sem volt hiány, sokféle díszes mézeskalács, cukorka közül lehetett válogatni, de a legnagyobb sor a kürtős kalácsos előtt állt. Vásárlás előtt persze érdemes volt körbenézni, hiszen ugyanaz a termék nemegyszer a piac különböző pontjain más áron volt kapható. 

A közelgő karácsonyra is lehetett hangolódni. Rengeteg műfenyő közül lehetett válogatni, de a valódi fenyőknek még nem érkezett el a szezonja. Nem volt hiány karácsonyi díszekből sem. Az igazi régi piacok hangulatát idézte meg egy idős asszony, aki hangosan biztatta a közelbe tévedőket, hogy vásároljanak tőle szőnyeget, vagy éppen bélelt, otthoni lábbelit. A vásározók közül többen válogattak Ambrus Attila kerámiái közül is. Akik megéheztek, azoknak sem kellett aggódniuk, hiszen bőven volt választék frissensültekből. Legfeljebb az árak miatt főhetett az emberek feje, mert akkor megdöbbentőek, ha az infláció miatt már szinte normálisnak számítanak. Az étkezéshez pedig szólt a nóta is, egy önjelölt énekes-gitáros és egy harmonikás kislány is muzsikált. 

– Józsi, mi lenne, ha csinálnánk még egy képet arról, hogy itt vagyunk a vásáron? – vetette fel egy hölgy, de mint utólag a legnagyobb közösségi oldalról kiderült, sokan mások is fontosnak tartották dokumentálni, milyen is volt a hagyományos András-napi vásár... 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában