A legnagyobb küzdő

2022.11.08. 14:16

Élet és halál között lebegett a kis tacskó, egy nagytestű kutya vére mentette meg

Az állatorvosok már lemondtak arról a két év körüli kutyáról, amely alig 4,4 kilósan került a Tatai Civil Állatvédőkhöz. A kis tacskó azonban bebizonyította, hogy nincsen nála nagyobb küzdő.

G. D. V.

Forrás: Tatai Civil Állatvédők

Egy hete küzdenek Mogyi életéért Tatán. A kis kétéves tacskó november 2-án, szerdán érkezett a Tatai Civil Állatvédő Egyesülethez 4,4 kilósan. Sebesülésein túl a veséje sem működött. Az állatvédők akkor azt mondták, hogy olyan rosszak a laboreredményei, hogy nem is szabadna élnie.

Mogyit vélhetően kutyatámadás érte: akkor szerezhette sérüléseit a fején és a fülén. A veséje pedig szinte nem is működött. Ezt okozhatja kullancs fertőzés is, ami nem lett kezelve. A kis tacskónak nem sok esélye maradt arra, hogy életben maradjon. Szomorú történetéről közösségi oldalán számoltak be reménykedve a Tatai Civil Állatvédők.

– Láttunk már ilyen állapotú kutyát, de az már nem élt. Mogyival 10 százalék alatti eséllyel indultunk. A testhőnek 37-38 fok felett kellett volna lennie, ehhez képest Mogyi testhője a 32 fokot sem érte el. A laboreredményei szerint vörösvérsejt szinte nem is volt a szervezetében, a veséje pedig szinte teljesen leállt. De láttuk, hogy küzdeni akar és éhes – kezdte mesélni Mogyi történetét Nagy Éva, a Tatai Civil Állatvédők munkatársa.

Éva elmondta, hogy a kutya annyira le volt gyengülve, hogy először fel kellett erősíteniük valahogy. Enni azonban nem adhattak neki, mert a szervezete abban az állapotban nem tudta volna feldolgozni a táplálékot. Két napig csak cukros infúziót kapott, és folyamatosan melegítették kis testét az orvosok.

– Mogyi állapota rosszabbodott, már halálközeli állapotba került, amikor a Rex Komáromi Állatvédő Egyesület vezetőjének segítségét kértük. Mogyinak ugyanis sürgősen donor kellett. Szerencsére gyorsan sikerült véradót találnunk: Anka kutya gazdája jelentkezett a felhívásra.

A nagy testű bull típusú eb már többször adott vért, amivel mindig sikerült megmentenie egy másik kutya életét – mesélte az állatvédő, hozzátéve, hogy nem volt vesztegetnivaló idejük, mert közben Mogyi testhője ismét kritikus szint alá ment. A kis tacskó teljesen apatikus lett, nem reagált semmire. Az állatvédők utolsó reménye maradt a véradás. 

– A tranzfúzió után kicsit éberebb lett. Ám a vörösvérsejtek száma még mindig kritikus értéket mutatott. Nem lett jobban, de már háromszor evett, ami nagyon bíztató volt. Folyamatosan kapta az infúziót és a melegítést.

Az orvosok és ápolók mindent megtettek érte, Mogyi pedig igazi kis harcos volt, nem adta fel - tette hozzá Éva, aki elmondta, hogy másnapra megtörtént az csoda: a kis tacsi vörösvérsejtjei a hemoglobinja is emelkedni kezdett. Mikroszkóp alatt is sokkal szebb lett a vére, ráadásul a hőmérséklete is normalizálódott. 

– Nagyon jó érzés volt hogy ennyien mellettünk voltatok, ezekben a kritikus napokban. Még sok sok kezelés. Még sok sok törődés odafigyelés, de mi úgy érezzük, hogy talán a nehezén túl vagyunk. Még hosszú idő míg felépült. Most várjuk a tesztet, mert gyorsteszt szívférget mutatott ki, Most várjuk a vérvizsgálat eredményét, hogy biztosát tudjunk – fogalmaztak köszönő posztjukban a Tatai Civil Állatvédők.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában