Fejlesztés

2022.11.29. 14:02

Átadták Tata első okospadját - fotók

Újabb digitális fejlesztések valósultak meg Tatán: az Új Kajakház mellé telepítették a város első okospadját, illetve megújult Tata honlapja is és már mobiltelefonos applikáción is elérhetőek a város információi.

Goletz-Deák Viktória

Berczelly Attila kipróbálta a padot

Forrás: 24 Óra

Fotó: Novotni Ákos

Egy okospadot adtak át november 29-én kedden Tatán, az Új Kajakház Ökoturisztikai Központ mellett. Az érdeklődők nyomban ki is próbálták, hogy miket tud az új szerzemény: telefont lehet vele tölteni és wi-fit is biztosít az internetezőknek. Ráadásul még strapabíró és kényelmes is – bizonyosodtak meg róla többen is. 

Gallai Máté, a padot fejlesztő és gyártó Kuube cég ügyvezetője elmondta, hogy hazánkban már mintegy 100 okospadot helyeztek üzembe. Tatán ez az első ilyen eszköz, de már tárgyalnak továbbiak telepítéséről is. Ráadásul ezek már nem is padok, hanem inkább találkozási pontok, ahova szívesen leülnek az emberek gyönyörködni a csodás kilátásban.

– Teljesen megújuló energia tölti az akkumulátorokat, melyeknek köszönhetően vezetékkel, és anélkül is tölthetők a digitális eszközök. Ezenkívül méri és kijelzi a hőmérsékletet, az UV-szintet, a levegőminőséget, a páratartalmat és légnyomást, de wifi hotspot is van benne. A beépített telefontöltő funkciókon túl a nagy mérete, illetve az ingyen wifi szolgáltatás miatt igazi közösségszervező erővel bír, az okosvárosok fókuszpontjává válhat – mondta az ügyvezető, aki Tata város új honlapjának, a tata.hu-nak a megvalósításában is kivette a részét. 

Alkalmazás is készült – Cityapp Tata néven már mobiltelefonos applikáción is elérhetőek Tata város legfontosabb információi. A programban többek között elolvashatjuk a városról szóló híreket, eseményeket, illetve a honlaphoz hasonlóan itt is elérhetőek a mindennapokhoz szükséges információk, mint például a gyógyszertárak, orvosok, oktatási intézmények. De regisztráció után az alkalmazás segítségével akár vásárolhatunk menetjegyet, belépőt vagy autópályamatricát is. A tervek szerint az applikációt folyamatosan fogják fejleszteni, az ígéretek szerint hamarosan a Tata Kártya is elérhető lesz rajta.

Erről a fejlesztésről már Rigó Balázs, Tata alpolgármestere számolt be.

– Szinte napra pontosan 15 éve került fel az első bejegyzés Tata város honlapjára, így ideje volt már a megújulásnak. Az új weboldal mintegy két év fejlesztésének és újratervezésének az eredménye. A munka során pedig kikértük a felhasználók véleményét is, hiszen főleg a tatai lakosoknak készült a weboldal – magyarázta az alpolgármester, aki az új funkciókra is kitért.

– Az oldalon vannak gyorsgombok, amelyeknek segítségével könnyebben elérhetőek a legfontosabb információk. Ilyen az orvoskereső, vagy a közérdekű információk és az eseménynaptár. Illetve új funkcióként szerepel az ügykereső, aminek segítségével átláthatóbbak a hivatalban intézhető ügyek és az azokhoz szükséges dokumentumok – mutatta a honlapot Rigó Balázs.

Rigó Balázs alpolgármester mutatta be az új honlapot
Fotós: Novotni Ákos / Forrás: 24 Óra

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában