Ünnep

2022.11.22. 07:00

70 éve működik a Komáromi Nőklub

Fennállásának hetvenedik évfordulóját ünnepelte hétfőn délután a Komáromi Nőklub a Csillagerődben.

Körtvélyfáy Dina

Popvics György emléklapot adott Vas Gyulánénak

Forrás: 24 Óra

Fotó: Körtvélyfáy Dina

– Hetven év telt el a megalakulás óta, hetven év csupa változással, csupa izgalmas történesekkel, kapcsolatokkal, megteremtett barátságokkal – méltatta a hölgyeket Hajnal Dóra önkormányzati képviselő. – Hetven év egy ember éltében is jelentős, ennél is tekintélyesebb, ha egy közösség élheti meg kéz a kézben a hét évtized megannyi élményét. Ezt követően dr. Molnár Attila polgármester arról beszélt, a nőklub a város egyik legrégebbi és legvidámabb szervezete is egyben.

A Magyarock Dalszínház tagjai dalokkal köszöntötték a klub tagjait
A Magyarock Dalszínház tagjai dalokkal köszöntötték a klub tagjait
Fotós: Körtvélyfáy Dina / Forrás: 24 Óra

– Mindig kiemelem, a város életének egyik legfontosabb tartóoszlopai a közösségeink – fogalmazott a polgármester. – Ha az ember a nőklub rendezvényein jár, mindig sok mosolygós arcot lát, amelyek erőt adnak a hétköznapokban.

Popovics György, a megyei közgyűlés elnöke azt mondta, a klubban csupa vidám tevékenység folyik. Hozzátette azt is, a fiatalok is vágynak a közösségbe, így a nőklub feladata az is, hogy az ifjúságot is soraikba szólítsák. Később emléklapot adott át a klub vezetőjének, Vas Gyulánénak.

Hetven éves a Komáromi Nőklub
Hetven éves a Komáromi Nőklub
Fotós: Körtvélyfáy Dina / Forrás: 24 Óra

A nőklub 1952. április 3-án, 75 taggal alakult meg városi nőtanács néven. Az akkori vezető Szabó Imréné (Nadi néni) volt, aki mellett szintén elnöki pozíciót töltött be Wocher Jánosné. 1994-ben vették fel a komáromi nőklub nevet, Juhász Árpádné vezetésével, őt 2002-ben váltotta Vas Gyuláné Marika. Az egyesület aktív tagja a város életének, szinte nincs olyan esemény, kezdeményezés, amelyhez ne csatlakoznának.

Taggyűléseiket minden hónap első hétfőjén tartják. A városban működő civil szervezetekkel nagyon jó kapcsolatot ápolnak. A Kemence Egyesület több programján is segédkeznek, például a családi napon, a táborokban. Együttműködnek a Szőnyi Kulturális Egyesülettel, a Vöröskereszttel. Aktivistáik önkénteskednek a rendszeres véradásokon, kivették részüket az ukrán menekültek ellátásában. Ezenkívül az élelmiszerosztásnál is segítenek tagjaik.

Önkénteskednek a Magyar Máltai Szeretetszolgálatnál, rendszeres résztvevői a városi ünnepségeknek, koszorúzásoknak. Több alkalommal kaptak meghívást a koppánymonostori Őszirózsa Klubhoz, ahol farsangi programokkal, illetve zenés műsorral kedveskedtek tagjaiknak. A nőklub tagjai szívesen kirándulnak, az évek alatt rengeteg települést felfedeztek.

Vas Gyuláné, a Komáromi Nőklub elnöke
Vas Gyuláné, a Komáromi Nőklub elnöke
Fotós: Körtvélyfáy Dina / Forrás: 24 Óra

A résztvevők később a klub életéről videót tekinthettek meg, majd a Magyarock Dalszínház tagjai léptek fel. A születésnapi ünnepségen színvonalas műsorral is készültek a klubtagok, és azokat is méltatták, akik régóta tagjai a szervezetnek, illetve azokat, akik kiemelkedően és fáradhatatlanul dolgoznak a nőklubért. Az ünnepség végén a szenior örömtáncosok léptek fel.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában