KÖSZ

2022.10.30. 12:38

Szemetet szedtek, palackpostát leltek a komáromi önkéntesek (képek)

Negyedik alkalommal szerveztek szemétszedést szombaton a Kisvárosi Önkéntes Szemétszedők (KÖSZ) a Szőnyi-szigeteken, amelyen a borús idő ellenére is mintegy harmincan részt vettek.

K. D.

Fehérvári Dávid, az egyesület vezetője a Kemma.hu-nak elmondta, nagy örömmel tölti el, hogy a munkájuknak van eredménye, hiszen a terület sokkal tisztább, először fordult elő az is, hogy kevesebb zsáknyi hulladékot gyűjtöttek, mint ahány résztvevő volt. A hulladékgyűjtéshez sok kisiskolás is csatlakozott, akik ezzel az akcióval a komáromi Fenntarthatósági Kupában is értékes pontokat zsebelhettek be.

A résztvevők az izgalmas szemetet külön gyűjtötték, hiszen ezekből tovább bővül a KÖSZ hulladék kiállítása. Ezen a napon egyébként ismét találtak egy palackpostát, az egyik önkéntes egy október 22-én Bősnél feladott levelet talált meg. Az eseményen részt vett dr. Molnár Attila polgármester is, a munkát pedig a KUVIK Egyesület ismételten kenukkal is segítette. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában