Ünnep

2022.10.10. 20:01

Együtt ünnepelt a város: 75 éves Tatabánya (fotók)

Gálaműsorral és a várossal egyidősek köszöntésével ünnepelt a hetvenöt esztendős Tatabánya, a Jászai Mari Színházban. Ott, ahol évtizedekkel ezelőtt a város született.

Sugár Gabi

Az Árpád Gimnázium kórusa Murányi Ferenc Fohász Tatabányáért című művével indította a köszöntőt 

Forrás: 24 Óra

Fotó: Novotni Ákos

Hetvenöt évvel ezelőtt, 1947. október 10-én tartották a Népházban az ünnepi közgyűlést, ahol a városrészek egyesítésével életre hívták Tatabánya néven az új várost. A születésnapot az Árpád Gimnázium kórusa nyitotta Murányi Ferenc: Fohász Tatabányáért című művével. Sebestyén Lajos versét ezt követően Török Zsuzsa, az Orfeusz Társulat tagja szavalta el. 

Az ünnepi köszöntőket Bencsik János országgyűlési képviselő kezdte, akinek élete három és fél évtizede szorosan kapcsolódik Tatabányához. Beszédében a kezdetekről szólt, amikor 1990-ben, huszonöt évesen megválasztották a megyei jogú város első emberévé. Életét és tevékenységét meghatározó könyvek ihlette kérdéssorral emlékezett. Szólt az őseinktől örökölt közegről, a városról; az időről, amely az aratás ura, amely nem el-, hanem betelik. 

Bencsik János
Fotós: Novotni Ákos / Forrás: 24 Óra 

A békéről, amely az élet minden területén rendkívül fontos; a boldogságról, amely a tettek melegsége. Beszélt hibákról is, hiszen aki teszi a dolgát, nem tévedhetetlen. A minőségi város­építésről, a közösségek erejéről, az időről is szólt szónoklatában az ünneplőknek. Kiemelte: révészként élte meg az elmúlt évtizedeket, segítette a nemzedékek közötti kapcsolatot, kapcsolódást, ezzel is segítve a város előremenetelét, fejlődését. 

Az Orfeusz Társulat tagjai verseket mondtak, és felidézték a város első polgármesterének, Andó Gyurka Ferencnek (1907–1989) köszöntőjét. Schmidt Csaba, a város előző polgármestere beszédében felidézte a város történetének 125 évvel ezelőtti pillanatát: amikor felhozták az első csille szenet. Ez volt a fejlődés biztosítéka, és az összefogás, amely az itt dolgozókat jellemezte. A föld alatt éppúgy, mint a felszínen. Gazdagodott a város, egymás után épültek a kulturális, oktatási, egészségügyi intézmények. 

Schmidt Csaba
Fotós: Novotni Ákos / Forrás: 24 Óra

Oklevelet kapott Murányi Ferenc - A városi ünnepségen képes összeállítást is láthatott a közönség Dallos István fotóművész összeállításában a régi, épülő városról. A kisfilm után két, hetvenöt évvel ezelőtt ezen a napon született városi polgárt köszöntöttek. Gordos Bélánét, aki itt született akkor, amikor a város is. Kis filmbejátszást láthatott az ünneplő közönség, ahol mesélt az életéről. Telepi lányként született, és fodrászként dolgozott. Két gyermeke is itt látta meg a napvilágot. Szereti a várost, amelyben él, és kedvenc helyeiről is szó volt a kisfilmben: a Május 1. parkról, a Ligetről, a Turul emlékhelyről. Az ünnepségen oklevelet adtak át Szabó Mihálynénak, aki már hosszú évtizedek óta él a városban. Emléklapot kapott Murányi Ferenc, a Fohász Tatabányáért alkotója. 

Szücsné Posztovics Ilona polgármester hangsúlyozta: mindenkinek van egy Tatabányája, személyes emléke a városról. Kiemelte a saját élményeit, melyeknek fontos színtere volt a bánhidai római katolikus templom, vagy az iskolát, ahová a gyerekeit is kézen fogva vitte. 

Szűcsné Posztovics Ilona
Fotós: Novotni Ákos / Forrás: 24 Óra

Az Orfeusz Társulat tagjaként Tóth Zsóka előadóművész zárta az ünnepséget. Faludi Ádám Kültéri felejtések című könyvéből idézte meg a fakaruszt, a világcsodát, a régi típusú buszt, amely hozzátartozott a költő régi Tatabányájához. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában