Helyi közélet

2022.10.03. 19:21

Megnyílt a Keresztény Hét Tatabányán

Gyönyörű dallamok mellett felemelő éneklés nyitotta meg a XXIV. Keresztény Hét programját a TSZC Kereskedelmi, Vendéglátó és Idegenforgalmi Technikus és Szakképző Iskolájában.

Sugár Gabi

A fotópályázat képeiből kiállítás is nyílt

Forrás: 24

Fotó: Sugár Gabi

Orbánné Hancz Ágnes köszöntötte a megjelenteket, majd Palkovics Ferenc, a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) megyei vezetője ismertette a hét programjait. Beszédében kiemelte a sorozat mottójának szerzőjét, Tamási Áront, aki 125 évvel ezelőtt született.

Izing László, a tatai szervezet, valamint az országos elnökség képviselője a galériában kiállított gyönyörű képekről beszélt. A Csíksomlyó és a Kárpát-medence értékeit bemutató tárlat egy fotópályázat díjazott alkotásait vonultatja fel. Határon túli amatőr és hivatásos fotósoknak hirdették meg. A kereskedelmi iskolában kiállított anyag 2019. májusában állt össze. Két kategóriában jeleskedhettek: a csíksomlyói búcsú, vagy Ferenc pápa látogatása mellett a Kárpát-medencei magyar keresztény értékek témakörben.

Bencsik János országgyűlési képviselő is üdvözölte a megjelenteket. Kiemelte: fontos a nagy keresztény közösség építése. A hatalmas katedrális lényege, hogy átjárhatatlan válaszfalak ne legyenek benne, hozza közelebb azokat, akik keresik az igazodási pontokat az életben. A kiállítás október 14-éig tekinthető meg az oktatási intézmény aulájában.

A Keresztény Hét programjai a héten várnak minden érdeklődőt – felekezettől függetlenül. Hétfőn szakrális kisemlékekről beszélt Pál Gabriella, a Tatabányai Múzeum igazgatója, ma pedig szavalóversenyt rendeznek a Szent Margit Gimnáziumban. Október 5-én, szerdán 17 órakor az Árpád Gimnáziumban beszélgetés lesz Három Királyfi, három Királylány címmel Skrabski Fruzsina filmrendezővel. Pénteken, 7-én 18 órakor a Puskin Művelődési Házban jótékonysági előadás lesz az ukrajnai menekülteket segítő szervezetek javára. Tamási Áron Hullámzó vőlegény című drámáját a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége színjátszói viszik színre.

Október 8-án, szombaton 17 órakor a Bánhidai református templomban szervezik meg a Continental Singers együttes koncertjét, majd vasárnap 19 órakor a Bánhidai Szent Mihály római katolikus templomban záró szentmise lesz, ahol Szilágyi Sándor református lelkész hirdet majd igét.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában