Tömeg a pályán

2022.10.05. 16:29

Jövőre elkezdődhet az M1-es bővítése

Az autópályák kezelését átvevő Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő (MKIF) Zrt. vezérigazgatója, Németh Tamás kiemelte: a tervek megvannak, a munka is kezdődhet.

Kemma.hu

Forrás: beküldött

Mint korábban megírtuk, szeptembertől koncesszióba adta az állam a hazai gyorsforgalmi közutak kezelését. 1237 kilométer gyorsforgalmi útszakasz üzemeltetését öt különböző társaság látja el, köztük a Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt., amely az M1-esért is felel. A koncesszióban érintett útszakaszok mindvégig állami kézben maradnak. A Komárom-Esztergom megyén is áthaladó M1-es felújításán kívül megépül a Komáromot Sárbogárddal összekötő M81-es gyorsforgalmi is.

Az MKIF Zrt. vezérigazgatója, Németh Tamás a Mandinernek adott interjújában beszélt arról is, mi szükség volt a koncessziós társaságok létrehozására és milyen előnyei lesznek annak, hogy már nem a magyar állam felel az autópályák fenntartásáért.

Mint elmondta, a koncesszióra azért volt szükség, mert jelentősen megnövekedett az autóforgalom a hazai utakon, az államnak ezt fejlesztésben le kell követnie. Azonban az Európai Unió a korábbiakhoz képest alig, vagy csak kevesebb összeggel támogatja a közúthálózat fejlesztését. 

Németh Tamás, a Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. vezérigazgatója
Németh Tamás (Fotós: Földházi Árpád / Forrás: Mandiner)

A cél egyértelmű: a korábbinál gyorsabban és jó minőségben épüljenek új utak, a meglévőket pedig fejlesszük.

emelte ki a vezérigazgató.

Kilométerekben - A magyar állammal kötött szerződésben az MKIF Zrt. vállalta, hogy a következő 11 évben fejlesztéseket hajt végre, 538 kilométeren felújítja a meglévő útpályát, megépít további 272 kilométer új gyorsforgalmi utat, 273 kilométeren pedig új sávokkal bővíti a már megépült hálózatot. A koncessziós szerződés értelmében az MKIF Zrt.-hez kerül 161 kilométer olyan gyorsforgalmi út is, amelynek kivitelezését még a magyar állam végzi. Az új szakaszok megépítése után a Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. összesen mintegy 1670 kilométer gyorsforgalmi út fenntartásáért és üzemeltetéséért felel. 

– A beruházásokhoz szükséges  forrásokat pedig a koncesszornak kell biztosítania saját tőkéből, hitelből. Vagyis a költségvetésnek ezekre a beruházásokra nem kell költenie – folytatta Németh Tamás. –  Mi a magyar államtól, egy a szerződésben meghatározott éves és kilométer alapú, úgynevezett rendelkezésre állási díjat kapunk, az üzemelő útszakaszokra. Ebből kell megoldanunk az üzemeltetést, a fenntartást és a fejlesztéseket is a koncessziós időszak alatt.

Több hely lesz az M1-esen

Mint a megyénket is érintő M1-es felújítására is kitért, az M1-es Győrig bővül oldalanként plusz egy sávval és ezeken a szakaszokon úgynevezett intelligens leállósávot is kialakítanak. 

– Ez annyit jelent, hogy teljes értékűvé szélesítjük a sávot és ha a közlekedési helyzet megköveteli, baleset vagy építési munkák miatt, akkor ráengedhetjük a forgalmat, biztosítva a forgalom haladását – mondta. Kiemelte, hogy a  bővítési terveket már korábban elkészítette a magyar állam, a koncessziós társaságnak csak aktualizálni kell azokat.

 Úgy számolunk, hogy várhatóan a jövő évben elkezdődhet a munka. 

– tette hozzá Németh Tamás.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában