Szirénaszó

2022.10.27. 07:00

Jön a Kék lámpás nap, újra a Vértes Centerbe jönnek megyénk hősei

A tatabányai bevásárlóközpont pénteken ismét megrendezi a Kék lámpás napot, amelynek keretében bemutatkozhatnak megyénk hősei.

W. Zs.

Rendőrök, tűzoltók, katonák, mentősök várják a látogatókat

Forrás: 24 Óra

Lesznek rendőrök, kisebb bemutatót tart a katasztrófavédelem, de a Vöröskereszt munkatársai, valamint katonák is népszerűsítik mindennapos munkájukat. A részletekről Bakai Lillát, a Vértes Center marketingmenedzserét kérdeztük. 

– Mi a rendezvény célja? 
– Hosszú évekkel ezelőtt indítottuk a programot, amelyet igyekszünk minden évben megrendezni – kivétel volt 2020, amikor a világjárvány miatt sajnos elmaradt. Úgy gondoltuk, hogy a lakosság számára fontos ismerni a rendvédelmi szerveket. Szívesen a rendezvény mellé álltunk, hiszen ezáltal mindenki jobban átérezheti a rendőrök, a tatai dandár katonái, a tűzoltók, sőt, még a Vöröskereszt izgalmas életét és áldozatos munkáját is. 

– Milyen programok várhatóak? 
– Alkalom nyílik ujjlenyomatot venni, fegyverbemutató várja az érdeklődőket, de kipróbálhatók lesznek a szirénások járművei is. Most is, miként mindig jönnek vöröskeresztes imitátorok, akik baleseti sminket készítenek, továbbá várható még KRESZ-kirakó és bűn- és baleset-megelőzési totó ajándékokért. Nem árulunk el nagy titkot, még az is előfordulhat, hogy az érdeklődő tömegben feltűnik a jövő katonája, rendőre vagy éppen tűzoltója. 

– Mikor érdemes érkezni? 
– 13 órától várunk mindenkit sok szeretettel. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában