Lakossági fórum

2022.09.20. 11:03

Utcát újítanak fel és közösségi tér is születik Esztergomban

Jövő héten kezdődhetnek el a Téglaház utca felújítási munkálatai, a kivitelezés nagyjából két hónapig, november közepéig tarthat majd – hangzott el a napokban az érintett útszakasznál tartott lakossági fórumon.

W. P.

Szilárd burkolatot kap a Téglaház utca, utca felújítás, Esztergom

Forrás: 24 Óra

Fotó: Walczer Patrik

Az utcában lakókat Berek Eleonóra, a polgármesteri hivatal városfejlesztési osztályának vezetője, a műszaki ellenőr csapat tagjai, valamint Takács Zoltán, a felújítást végző Strabag Általános Építő Kft. építésvezetője tájékoztatta a projektről.

A helyiek elmondták, hogy a csapadékvíz több helyen kimosta a murvás utat, emiatt az utcában nehezen lehet közlekedni a kocsikkal, másrészt pedig a hordalék eltömíti a rácsos víznyelőt. A felújítás során leaszfaltozzák az úttestet és orvosolják a vízelvezetési problémát is. Az út két oldalán úgynevezett K-szegélyt építenek be, jobb oldalon az elemek mintegy 50 centiméterre lesznek a faltól, bal oldalon pedig a térkőburkolatos járdát fogják vele elválasztani az úttól.

Közösségi tér - Berek Eleonóra elmondta, hogy a mintegy 28 millió forintos projektet néhány évvel ezelőtt a Szenttamás Barátai Egyesület álmodta meg, a megvalósítás is együttműködésben zajlik. A munka várhatóan jövő héten elkezdődik, a kivitelezés, vagyis a környezetrendezés, a növénytelepítés, valamint a pihenő- és játszópark kialakítása, a Terület-és Településfejlesztési Operatív Programban (TOP) a Zöld séta Esztergomban című pályázat keretében valósul meg. 

Takács Zoltán felhívta a figyelmet arra is, hogy mivel szűk az utca, így a munkavégzés ideje alatt nem lehet majd autókkal megközelíteni az ingatlanokat. Azt is tanácsolta az érdeklődőknek, hogy a projekt ütemezésével kapcsolatban a helyszínen lévő művezetővel egyeztethetnek majd, vagy az önkormányzatnál kérhetnek tájékoztatást.

A Téglaház utca felújítása nettó 4,7 millió forintba kerül. A napokban egyébként a Bajnok utca-Könyök utca találkozásához tervezett közösségi tér létrehozásáról is tartottak fórumot. A munkálatokat a tatabányai Extreme-Park Környezetépítő Kft. végzi majd el az év végéig.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában