Döntés

2022.09.29. 17:00

Új háziorvost kap Tata 6. körzete

A korábbi császári háziorvos veszi át a tatai 6. körzetet. A praxist vivő Dr. Sopov Krszto címzetes főorvos januárban elhunyt. A folyamatos betegellátásról helyettesítőként jelenleg Dr. Nagy Mária gondoskodik.

G.-D. V.

A szeptember 28-i tatai képviselő-testületi ülésen elfogadták Dr. Barcsik Tibor kérelmét, hogy 2023 február 1-től átvegye a praxist. A háziorvos 1979-ben született Tatabányán. 1997-ben kezdte meg tanulmányait a szegedi Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egyetem Általános Orvostudományi Karán, ahol 2003-ban szerezte meg általános orvosi diplomáját. 2009-ben belgyógyász szakvizsgát tett a budapesti Semmelweis Egyetemen, 2011-ben háziorvostan szakvizsgázott a Szegedi Tudományegyetemen, 2015-ben CEDH Nemzetközi Homeopátiás Diplomát szerzett, 2019-ben pedig foglalkozás orvostan szakvizsgát tett a Pécsi Tudományegyetemen.

2002-2011 között medikus, belgyógyász szakorvosjelölt, majd szakorvos volt a tatabányai Szent Borbála Kórházban. 2006-2009 között másodállásban a biatorbágyi központi orvosi ügyeleten dolgozott. 2009 decemberétől volt Császár község alapellátó háziorvosa, emellett Bokodon és Kömlődön helyettesítő háziorvosként dolgozott, 2016-2020. között az Országos Alapellátási Intézet mentora volt, 2010-2019. között a kisbéri Batthyány Kázmér Szakkórházban végzett belgyógyászati szakorvosi tevékenységet másodállásban és 2016-tól a Doktor24 cégcsoport keretein belül üzemorvostan szakorvos jelöltként, majd szakorvosként dolgozik.

Dr. Barcsik Tibor Császár községgel kötött szerződését augusztus 1-jével felmondta. A tatai 6. számú felnőtt háziorvosi praxis átvételére az e szerződésben rögzített 6 hónapos felmondási idő leteltét követően, 2023. február 1-jétől kerülhet sor. Tekintettel arra, hogy a rendelés helyszíne a jelenlegi tartós helyettesítés ideje alatt is a 2890 Tata, Erzsébet tér 18. szám alatti helyiség, ez előreláthatóan a praxis átvételét követően sem változik. Így a betegek által megszokott helyen folytatódik az ellátás 2023. február 1. után is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában