Sportvetélkedők

2022.09.16. 22:35

Mozgásban a megye: Komáromban folytatódott a Megyehét rendezvénysorozat

Összemérték ügyességüket a települések versenyzői.

Körtvélyfáy Dina

Ügyességi feladatokat kaptak a települések csapatai

Forrás: 24 Óra

Fotó: Körtvélyfáy Dina

A koppánymonostori Berecz Dezső Sporttelepen folytatódott a megyei identitás program Megyehét elnevezésű rendezvénye, ahol ezúttal a Komáromi járás települései mérték össze erejüket egy mókás sportvetélkedő során. A rendezvényen Ács, Bábolna, Mocsa, Nagyigmánd, valamint Komárom és Almásfüzitő közös csapata vett részt. Nem csak a sportról szólt a nap, a települések művészeti csoportjai, kicsik és nagyok is színpadra léptek.

Czita János alpolgármester elmondta, a program lényege az identitástudat erősítése. A települések azt szeretnék átadni egymásnak, milyen a múltjuk, milyenné szeretnének válni.

A legtöbb város a megyében az évtizedek során összenőtt a körülötte lévő kisebb településekkel, ilyen Komárom is. Gazdag múlttal rendelkezünk, hiszen Szőny már a római korban is lakott volt, Koppánymonostor pedig az Árpád-kortól eredeztethető.

– fogalmazott az alpolgármester.

Popovics György, a megyei közgyűlés elnöke arról beszélt, a Megyehét rendezvénysorozat lehetőséget teremt arra, hogy megyénk polgárai jobban megismerhessék egymást. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában