Mozdul a megye

2022.09.22. 13:03

Nagyigmánd csapata nyerte a vetélkedőt, a döntőben folytatódnak a Megyehét küzdelmei

Nagyigmánd csapata nyerte a megyei önkormányzat A mi megyénk, a mi világunk elnevezésű identitás programja keretében rendezett Mozdul a megye játékos vetélkedő komáromi járási versenyét.

K. D.

Forrás: 24 Óra

Fotó: K. D.

A nagyigmándiak csapata ezzel egyike lesz a jövő tavaszi döntő résztvevőinek, ahol hat járás győztesei mérkőznek meg a megye bajnoka címért. Második Komárom, harmadik Mocsa csapata lett. Fair play díjat kapott Almásfüzitő csapata, melynek tagjai nem érkeztek elegendő létszámban, így más delegációkat erősítve vettek részt a versenyben.

A Mozdul a megye vetélkedő valamennyi résztvevője emléklapot kapott, az első három helyezett, valamint a fair play díjas csapat pedig érmeket és kupákat. Popovics György, a megyei közgyűlés elnöke tortát adott az ácsiaknak, akik a legszellemesebben mutatták be településüket a verseny első feladataként.

A zsűri tagjai voltak: Romanek Etelka, a megyei közgyűlés alelnöke, Esztergályos Patrik volt párbajtőröző, valamint Cserteg István tehetséggondozó szakember, filmes kutató. Az eseménynek a koppánymonostori Berecz Dezső Sporttelep adott otthont. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában