Kiállítás

2022.09.29. 12:35

Kilenc művész alkotását mutatják be a megyei tárlaton

A mintegy negyven kiállításra jogosult megyei művész közül csak kilenc jelezte a megadott határidőig, hogy résztvevője kíván lenni az októberi IV. Komárom-Esztergom Megyei Tárlatnak.

F. K.

Az úgymond alapbelépő az volt, hogy az alkotó a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete (MAOE) tagja legyen. A tárlat helyszíne a Duna-parti város Gerenday Közösségi Háza lesz a Magyar Festészet Napja alkalmából. Az esemény szakmai házigazdája, szervezője, kurátora a városban élő és alkotó A. Bak Péter Corvin-díjas festőművész, a MAOE választmányának tagja.

A megyei képzőművészek területi megválasztott képviselőjétől megtudtuk, hogy nem volt technikai, műfaji, tematikai, stílusbéli és méretkorlátozás sem. Olyan műveket vártak, amelyek még nem szerepeltek a korábbi három megyei seregszemlén. A kiállításra a tárlaton szereplők nevével meghívó és plakát készül, műtárgyjegyzéket is közreadnak a házigazdák.

A. Bak Péter elmondta azt is, hogy számára érthetetlen a tárlat iránti viszonylag kis érdeklődés. Ennek hátterében az is állhat, hogy kevés a megyei alkotók munkája nyomán született új alkotás. A jó hír az, hogy az aktív, kiállításra vállalkozók több lehetőséget kapnak a Gerenday Közösségi Házban.

Az érdeklődőket alkotásaival festőként Tatabányáról Jakobi Anna, Sz. Mákos Margit, Szilágyi Tibor, Komáromból Nagy Judit, Esztergomból Nagy László, Dorogról Végh Éva, Lábatlanról A. Bak Péter, illetve grafikus, festő, művésztanárként a lábatlani Zichó Gabriella, szobrászként a tatai Kóthay Péter várja majd. A megyei seregszemle helyszíne, a remekül működő Gerenday Közösségi Ház jövőre ünnepli létrehozásának 20. évfordulóját.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában