Szép és hatásos

2022.09.30. 15:59

Esőkertekkel védenék az újhegyi kerteket a csapadéktól - 3,5 milliót fordít erre Tata

Különleges módszerrel szeretnék megoldani a csapadékvíz elvezetését az Újhegyen. Először a Nádas utcában alakítanak ki 500 négyzetméternyi kertes területet 3,5 millió forintból.

G. D. V.

Fotó: Shutterstock

Egy szép és különleges megoldással próbálnák a csapadékvizet elvezetni Tatán az Újhegyben. Első körben a Nádas utcában valósulhat meg a projekt, ahol egy pályázatnak köszönhetően úgynevezett esőkerteket hoznának létre.

A módszer lényege, hogy a kertben egy sekély mélyedésbe mélyen gyökerező őshonos virágokat, cserjéket és fűféléket ültetnek. A kerttípus célja, hogy összegyűjtse és rövid ideig megtartsa a csapadékvizet a lefolyókból, a felhajtókról és a járdákról, lehetővé téve a víz lassú visszaszivárgását a földbe.

A tervekről Rigó Balázs alpolgármester beszélt a szeptember 28-i, szerdai közgyűlésen. Mint elmondta, hogy a teljes költség mintegy 3,5 millió forint, ehhez vissza nem térítendő támogatásként 2 millió 750 ezer forint kapott Tata, a fennmaradó összeget a város önerőből pótolja ki.

A terv, hogy Újhegyben egy új településközpont alakuljon ki. A kivitelezésbe szeretnék bevonni a helyi vállalkozókat és a lakosokat is.  

Michl József, Tata polgármestere hozzátette, hogy tervezik egy 700 millió forintos pályázat benyújtását is, amely a város felszín feletti csapadékelvezetésének fejlesztésére irányulna. Ha az Újhegyben beválik, akkor akár további esőkerteket is kialakítanának majd.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában