Megyejáró

2022.09.28. 11:24

Bemutatkozik Tarján, ahol példamutató a helyiek összefogása

Számtalan közösségi programmal, értékteremtő pályázatokkal gazdagítják a települést. Mindezt az önkormányzat a civil szervezetekkel karöltve valósítja meg. Tarjánban jártunk.

Sugár Gabi

A katolikus templom mellett elhaladva a reggeli napsugárban ragyogó látványt nyújtott a közelmúltban felállított betelepítési emlékmű. Talán Kovács Jenő szobrászművész bronzból készült alkotása példázza leginkább az itt élők összefogását.

– Azt gondolom, hogy az elmúlt időszak eredményei jól mutatják: együtt mozog, lélegzik a falu. Kiváló az együttműködés a települési, a nemzetiségi önkormányzat tagjai és a civil szervezetek között – meséli Klinger Tamás polgármester. – Rendszeresen találkozunk, egyeztetünk, van egy kockás füzetünk, amelybe folyamatosan lejegyezzük az ötleteinket. A pályázatok megnyitásakor pedig már kész ötlettárral rendelkezünk, és amelyik szervezet csak tud, benyújtja a kockás füzet egyik projektelemének ötletét. Az önkormányzat természetesen, amiben csak tud, segít a pályázóknak. Így sikerült több pályázatot is sikerre vinnünk a faluban az utóbbi időben.

Klinger Tamás az újjáépülő óvoda udvaron
Fotós: Sugár Gabi / Forrás: 24 Óra

A német nemzetiségi dalkör támogatásával megújul egy útszéli kereszt a csodálatos panorámát nyújtó Kisszálláson. A nemzetiségi önkormányzat pályázatának segítségével a kálvária keresztjei és stációi kapnak új, hófehér külsőt. Adományból új vaskeresztet állítottak a Szent Jakab zarándokút mentén, a Halastó felé. Az önkormányzat pihenőket, padokat is kihelyezett a szakrális helyekre. Tornyópusztán is megtisztította és felújította az önkormányzat a nagykeresztet.

Tarján címer
Tarján

Tanösvényről 
A tarjáni tanösvény hét állomásos tematikus útvonala a tarjáni németek történetének, mindennapjainak, szokásainak, kulturális és vallási életének, anyanyelvének és jelenének legérdekesebb mozzanatait emeli ki. Aki bejárja, megtudhatja, hogy a tarjáni németeket mi köti össze a Fekete-erdővel; a helyiek milyen rafinált módon rejtették el a gabonájukat; az Elvira és Izabella nevek Tarjánban női nevek helyett inkább minek a megjelölésére használatosak, vagy hogy a méltán híres helyi fúvósoknak miért jelent sokat egy régi fonott láda. A séta a templomnál indul, innen térkép segítségével lehet végigjárni az útvonalat.

– Az önkormányzat is kiveszi a részét minden projektben, felújításban. Főállású dolgozóink a munkák nagy részét meg tudják csinálni. Ahogy a faluban felmerülő karbantartási munkákat, kisebb javításokat is. Így valósulhatott meg a sportcsarnok mosdóinak felújítása, a székek cseréje.

Értékteremtő programok a faluban
– Nagyon sok programunk van. A faluban az utóbbi időben felpezsdült az élet – mondja Klinger Tamás polgármester. – Több együttműködő partnerünk van, akikkel remek programokat tudunk megvalósítani: színházi előadásoktól a közösségi programokig. A település csatlakozott a Déryné programhoz, rendszeresen szerepel a tatabányai Orfeusz Társulat. Könyvbemutatók mellett a Nemzeti Művelődési Intézet is számtalan foglalkozással van jelen.  A faluban működő nemzetiségi csoportok is megerősödtek. Az Egyesületek Házában egymást érik a különböző programok. Gasztronómiai, kulturális események egyaránt. Emellett, mint megtudtuk,  kiváló az együttműködésük a tatai német nemzetiségi múzeummal is. 

A gyönyörű táj nagyon sok turistát is vonz. A Szent Jakab és Mária út mentén terül el Tarján, emellett itt keresztezi egymást két jelentős kerékpárút is. Sokan töltenek a faluban egy-egy éjszakát, vagy pihennek meg néhány órát. Rájuk gondolva alakítottak ki pihenőket, parkolókatt, a körpincéknél mosdót, amely állandóan nyitva áll.

– A fejlesztéseknél figyelembe vesszük a turisták igényeit is – hangsúlyozta a polgármester. Ezért is tervezik, hogy építenek és szabványosítanak két buszmegállót. Megújult a Rókus szobor a tatai és tatabányai út kereszteződésében. Az eredetit a ravatalozóban őrzik, ennek a mása bronzba öntve került az eredeti talapzatra.

Rendkívül sokféle sportolási lehetőséggel bővült a falu. Az idén megépült a kézilabda pálya, pingpongasztalokat helyeztek ki, elkészült a műfüves lábtengó pálya, teqball és strandröplabda pálya épült, átadták a pumpapályát is. A megépült komplexumok köré egy futópályát is szeretnének építeni.

A jövőre vonatkozó terveiket kicsit át kell dolgozniuk. Az energiamegtakarítás és függetlenedés került most a középpontba. A bölcsőde épülete a legmodernebb villanyfűtéssel működik, de korszerűsíteni kell a sportcsarnokban a melegvízellátást, napelemeket is terveznek.

Évről évre egyre színvonalasabbak a fesztiválok Tarjánban. Nagyon sokan látogatnak el ide, így az igények is emelkednek. Ehhez szükséges igazítani a színpadot, a technikát is, hogy megfeleljen a kor igényeinek.

– Egy tarjáni család barátai érkeztek a közelmúltban látogatóba a településünkre és megállapították: Tarján menő hely lett. Büszkék vagyunk rá – zárta a beszélgetést a polgármester. 

Összegyűlt az adomány

Kilenc hónap alatt huszonhárommillió forintnál is több adomány gyűlt össze, hogy a betelepítési emlékmű elkészüljön. A tiszteletadás mellett ügyeltek a tervezésnél, hogy az új emlékmű a templom tér rekonstrukciójába beleilleszkedjen. A koncepció szerint ugyanis szép, mutatós, belső tartalommal és a településsel kapcsolatos információkkal látják majd el a Staufenberg teret. 

A Péliföldszentkereszt-Velencei tó, illetve Tata-Tarján kerékpárutak is itt keresztezik majd egymást. A pihenőparkban padok és ivókút szolgálja a tervek szerint pihenésüket. 

Az emlékmű átadásakor 
Forrás: beküldött

Várják a gyerekeket

A település egyik legnagyobb beruházása az elmúlt évben a 150 millió forintból megvalósuló bölcsőde építése volt. Az eredeti tervekhez képest némi módosítással valósult meg a projekt. Úgy alakították ki, hogy a jelenleg telt házzal üzemelő óvodát is tudják bővíteni, mindkét gyermekintézmény számára megfelelő hely legyen a gyerekeknek az udvaron is. 

Már készülnek a gondozónők 
Fotós: Sugár Gabi / Forrás: 24 Óra

Jelenleg folyik az óvoda udvarának megújítása. Cserélik a szabadtéri játékokat, korszerűsítik az udvart. Az óvodában száznál is több, a bölcsiben pedig két csoportban 14 kisgyermeket tudnak majd gondozni. Az új intézmény működési engedélyre vár. A teljesen felszerelt intézményben a gondozók már a gyerekek fogadására készülnek. 

– Fiatalodik a falu. Ez látszik az óvodai beíratások alapján is. Éppen ezért elengedhetetlen, hogy már most rendelkezzünk a bővítésre vonatkozó tervekkel. Két, vagy akár három tanteremmel is bővülhet majd az óvoda. Megfelelő pályázat esetén már be is tudjuk nyújtani a projektterveket – nyilatkozta Klinger Tamás polgármester.

Zenés, táncos bemutatót tartottak

A korábbi években külső vállalkozó üzemeltette a nemzetiségi tábort. Az utóbbi időben már az önkormányzat, így újabb lehetőségek nyíltak az itt élők számára, hogy változatos programokon vegyenek részt. A táborozók ugyanis rendszeresen szerveznek nyílt programokat, ahová várják az itt élőket. A nyáron volt csillagászati nyílt nap, koncert, táncos bemutató is a már Baglyas Parkként emlegetett táborban. 

Staufenbergbe látogattak a tarjániak

Staufenbergben, a település legrégebbi testvérvárosában járt a közelmúltban a tarjáni delegáció. A járvány után végre személyesen is tudtak találkozni. Nagyon sok inspirációt kaptak, amely az energiaválságban is nagy segítség lehet. Tizenhat éve működtetnek öt hektáros napelemparkot és  három szélerőművet, amelyek az ottani város áramszolgáltatásának másfélszeresét biztosítják.

Mecseknádasdról érkeztek tanulmányútra

Korábban a tarjániak látogatóban voltak Nagyvázsonyban. A Nemzeti Művelődési Intézet által szervezett tanulmányút célja a tapasztalatgyűjtés volt. A civil élet és ifjúságszervezés volt fókuszban. Később a nagyvázsonyiak jöttek Tarjánba, hogy tanulmányozzák a nemzetiségi és települési önkormányzati együttműködést. Legutóbb Mecseknádasdról érkezett egy csoport, hogy inspirációkat gyűjtsön.

Forrás: beküldött

 

 

Hamarosan fogadhatja a kicsiket az új mini bölcsőde Tarjánban, amia Terület- és TelepülésfejlesztésiOperatív Program Plusz (TOP Plusz)több mint 150 millió Ft-os támogatása segítségével jött létre. Az óvoda mellett létesült az új,földszintes épület, és ebben kapott helyet a modern, 14 férőhelyes gyermekóvó. A kicsik számára játszóudvar készült, és megvalósult az intézmény projektarányosakadálymentesítése is. Bútorok ésjátékok beszerzésére is sor került.Nagy örömmel tölt el, hogy a tarjánicsaládok egy XXI. századi követelményeknek megfelelő bölcsődébevihetik apróságaikat – fűzte hozzáPopovics György, a megyei közgyűlés elnöke. 
A fejlesztést finanszírozó határozatokat a megyei önkormányzat koordinációja és támogató döntése tette lehetővé. A megvalósítás a megyei önkormányzat fejlesztő szervezetével közösen történt. (Hirdetés)

Az összeállítás a Tarjáni Önkormányzat támogatásával készült.

 

 

Címkék#megyejáró

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában