Érzelmek és izgalmak

2022.09.22. 17:36

Az érző szívű bábolnai Showminak is szurkolhatunk a tévés tehetségkutató válogatóján (videó)

A bábolnai Somogyi Ádám, művésznevén Showmi érettségi előtt áll, de sok kortársával ellentétben pontosan tudja, hol képzeli el a jövőjét. A tehetséges fiatalember az iskola mellett könnyűzenei karrierjét építi, és egy ismert tehetségkutató válogatóján is járt.

Körtvélyfáy Dina

Forrás: beküldött

Két évvel ezelőtt szakított velem egy lány, amitől összetörtem, nagyon fájt a dolog. Ekkor kezdtem dalokat írni, zenei alapokat készíteni, építeni a könnyűzenei karrierem – idézte fel Ádám.

Már ezt megelőzően is álmodozott arról, hogy saját dalokat szerezzen, de akkor még nem volt meg a kellő elhatározás. Először három dalt készített el, amelyeket telefonnal vett fel, ekkor még semmiféle tapasztalata, segítsége nem volt, valamint technikai felszerelése sem. Amikor a dalokra pozitív visszajelzéseket kapott, úgy döntött, folytatja amit elkezdett, a nyári munkán megspórolt pénzéből stúdió eszközöket vásárolt, fejlődött, gyakorolt, újabb és újabb zenéket írt. Amelyekről úgy gondolja, hogy az embereknek is tetszene, nem csak neki, azokat feltölti a Youtube-ra, és egyre több videóklippet is készít.

– Főleg a lányok ihletnek meg, az életérzések, a mindig változó érzelmeim. Nyáron több vidám, bulizós zeném volt, míg télen a szomorúbb érzelmek kerülnek felszínre, ekkor születnek a szerelmes dalok. Most egy olyan zenén dolgozom, amely arról szól, elegem van az elvárásokból. Abból, hogy folyton minden súly a vállamon van, hogy mindig a maximumot várják el tőlem – fogalmazott Ádám, akiben már tavaly megszületett az elhatározás, hogy szeretne elmenni az X-Faktorba, végül azonban az idei válogatón vett részt.

Sokkal jobb, hogy most jelentkeztem, mert sokkal „készebbnek” érzem magam. Tavaly ilyenkor sehol nem voltam még.

– fogalmazott. Családjában ő az első, aki zenével foglalkozik, bár a művész hajlam édesapjától eredhet, aki diplomás festőművész. Ádám jelenleg a győri Richter János Zeneművészeti Szakközépiskola végzős tanulója, trombitán játszik, negyedik éve kollégista. Bár a mindennapokat így Győrben tölti, családja bábolnai, ő is itt nőtt fel.

– Elsős, vagy másodikos voltam, amikor az akkori bábolnai zeneiskola tanárai eljöttek hozzánk az általános iskolába, bemutatni a hangszereket – mondta. – A furulyát próbáltam ki, az iskola vezetője pedig azt mondta, tehetséges vagyok, és kezdjek el játszani ezen a hangszeren. Előre le is beszéltem vele mindent, aztán hazamentem, és mondtam anyának, hogy már csak alá kell írnia a papírokat.

Művésznév – Somogyi Ádám művésznevet is használ: Showmi néven találhatják meg rajongói a Youtube-on. A név eredetéről azt mondta lapunknak, az általános iskolai matematika tanára becézte a Somogyit Sominak. Mint mondja, ha az ember elkezd saját dalokat írni, kell egy művésznév, és úgy gondolta, a Somogyi Ádám túl átlagos lenne. Ekkor jutott eszébe a Somi, majd jött az ötlet: Showmi.

A videóklipeket a barátaival készíti. Megtervezik a helyszínt, szereznek kamerát, és nulla forintból összedobják az egészet, ami egyébként nem látszik a klipek minőségén. A legutóbbi dalát például Bábolnán forgatták. A nappali felvételrészt a kertjükben, az apukájával épített házacska teraszán. A másik helyszín az új csónakázó tónál, a grillezőknél volt.

Bár a számait sokan hallgatják, az iskolában nem kezelik sztárként. Az osztálytársai nem is annyira szeretik a könnyűzenét, mint ő. Zenéje kedvelői főként a saját korosztályából kerülnek ki, de a Facebook által 40-50 év közöttiek is meghallgatják a számait.

Számomra minden zene művészet. A mai slágereket is elismerem, ugyanúgy értékesek, akár Beethoven művei.

– hangoztatta Ádám, aki két év furulyatanulás után váltott a trombitára, majd öt év után alapfokú vizsgát tett. A zeneiskola zenekarában is több évig játszott, ez a formáció azóta már feloszlott, de néha még összeállnak egy-egy koncert erejére. Az alapvizsga után vették fel a Richterbe, ahol szintén trombitál. Kötelező zongoraórái is vannak, illetve gitározni is megtanult magától.

Már merem azt mondani, hogy a könnyűzene érdekel jobban, a mai zenék jobban tetszenek. Magamtól nem hallgatok klasszikus zenét, a most trendi zenék csábítanak.

–  mondta Ádám aki ennek ellenére a komolyzenét is szereti, de a könnyűzenei karrierjét kezdte el építeni. Leszerződött egy budapesti kiadóval, hogy jobb minőségben, még jobb dolgokat tudjon megmutatni az embereknek klippek, hangminőség tekintetében. Szeretne egyre jobb számokat írni, de az érettségit is le akarja tenni, hiszen ezt megígérte édesanyjának, aki nemrégiben súlyos betegség következtében elhunyt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában