Közgyűlés

2022.09.20. 13:57

A kártérítésként kifizetett 40 millió mellett óriáskerékről is tárgyalnak Tatabányán

Miközben számos, az energiaválsággal kapcsolatos kérdés is napirendre kerül, a közgyűlés tagjai csütörtökön arról is dönteni fognak, hogy egy ötven méteres óriáskerék legyen-e a város új látványossága. Mindezt úgy, hogy a képviselők elé terjesztett napirendi pontokból kiderül: a város eddig több mint negyvenmillió forint kártérítést, per-és kamatköltséget fizetett ki a hivatalból elbocsátott, annak jogszerűségét bíráló dolgozók részére.

Kemma.hu

Egerben rendszeresen felállítanak a tervezetthez hasonló óriáskereket

Forrás: Heol.hu

Fotó: Berán Dániel

Ahogyan az ország többi önkormányzata, úgy Tatabánya is szembesülni kényszerült a megemelkedett energiaárakkal. Egyelőre nem tudni, hogy a csütörtöki közgyűlésen napirendre kerülő költségvetési módosítás érinti-e, s amennyiben igen akkor milyen módon a közintézmények működését. A beérkezett napirendi javaslatokból azonban kiderül, hogy a képviselők tárgyalni fogják azt is, hogy a város lakosainak tud-e segítséget nyújtani Tatabánya a megemelkedett rezsziszámlák kifizetése érdekében. 

Boda Bánk László (Mi Hazánk) az általa jegyzett önálló képviselő indítványban azt javasolja, hogy a város forduljon kérelemmel a kormány illetékeseihez az ügyben, hogy „azon háztartások számára, amelyek kizárólag földgázzal vagy villamosenergiával biztosítják maguk számára a fűtési időszakot, ezen két csoport számára külön-külön kerüljön számításra az átlagfogyasztás és ennek mértékéig biztosítsa számukra Magyarország Kormánya a kedvezményes földgáz vagy villamosenergia árat.”. 

Kérdés, hogy van-e erre fedezete a városnak, amely – ahogyan a közgyűlés elé terjesztett beszámolóból kiderül - csak a korábban elbocsátott, emiatt pedig perre ment hivatali dolgozók számára idén szeptember 1-ig több mint negyven millió forintot volt kénytelen kifizetni. Mint korábban írtuk, korábban több dolgozójától is megvált a hivatal, akik közül többen perre mentek emiatt, a bíróság pedig rendre az egykori munkavállalóknak adott igazat. 

A fentiek tükrében több mint meglepő a szocialista Hajdú Ferenc képviselő önálló indítványa, amely egy 50 méteres óriáskerék Tatabányára telepítését szorgalmazza. Mint az előterjesztésben szerepel, „az év végi ünnepekhez közeledve a város lakossága részére új élmény elemként lehetőség nyílna egy óriáskerék telepítésére a városközpontban.”

A képviselő az előterjesztésben kifejti, hogy a a Horváth Lunapark Kft azzal kereste meg őt és Lusztig Péter (Demokratikus Koalíció) alpolgármestert, hogy „a tulajdonát képező 2 darab egyenként 50 méteres Óriáskerék közül az egyiket Tatabányára szeretné ideiglenesen letelepíteni, mert lehetőséget lát arra, hogy egy új élmény legyen a városban, melyhez majd kapcsolódik az adventi vásárba érkező vendégek szórakoztatása is.”

Mint az előterjesztésben írja, az elképzelés szerint az óriáskerék az Árpád téren kerülne felállításra, a vállalkozó pedig nem fizetne bérleti díjat a szerkezet felállításáért, mivel a helyi rendeleteket szerint „nem kell közterülethasználati díjat fizetni azon rendezvények esetében, amelynek megszervezésében az önkormányzat szervezőként szerepel.”

Lakossági rezsitámogatásról is tárgyalnak
A közgyűlés fentieken kívül csütörtökön dönthet arról is, hogy a legnehezebb helyzetben lévő tatabányaiak számára egyszeri támogatást nyújt a megemelkedett energiaárak kifizetése érdekében. A javaslat szerint háztartásonként 30 ezer forint maximális támogatást lehetne igényelni, mindemellett a 70 év felettiek számára egyszeri 5000 forintot támogatást is nyújtanának. A képviselők csütörtökön dönthetnek arról, hogy a támogatás becsült közel 100 millió forintos forrásigényét képes-e kigazdálkodni a város.

Az előterjesztés szerint tehát a vállalkozó ingyen állíthatná fel az ötven méter magas, ötven gondolában összesen 180 fő befogadására alkalmas, közel 700 négyzetméternyi alapterületű szerkezetet, amelynek használata – az előterjesztés szerint – „természetesen belépődíjas, de díjmentes használhatják a súlyosan testi és szellemi fogyatékkal élő személyek.”

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában