Kiállítás

2022.09.10. 20:40

22. Fotográfiai Biennálé Esztergomban

A várban tekinthető meg a Manu-típia kiállítás.

Pöltl Zoltán

Forrás: 24 Óra

Fotó: Pöltl Zoltán

22. alkalommal nyílt meg az Esztergomi Fotográfiai Biennálé (EFB) szeptember 9-én a várban. A rendezvény az esztergomi vár udvarán, jelentős közönség figyelmétől kísérve zajlott. A Balla András fotográfus által alapított és barátai által közösen megszervezett kétévente megrendezésre kerülő országos jelentőségű fotóművészeti EFB-t idén szintén magas szakmai elvárásnak kellett a pályázóknak megfelelni. 

Kiállítás, Esztergomi vár
Fotós: Pöltl Zoltán / Forrás:  24 Óra

Az alkotóknak archaikus technikával és kézműves eljárással kellett kompozíciókat készíteni, így lett a mostani biennálé neve Manu-típia, utalva a fotótörténet első időszakát is idéző technológiára és az emberi kéz alkotásban való minél nagyobb szerepére. A zsűri több elismerés mellett a fődíjnak számító, a Kulturális és Innovációs Minisztérium díját Élő határ című képsorozatáért Varga Tamásnak adta. 

22. Esztergomi Fotográfiai Biennálé megnyitója
Fotós: Pöltl Zoltán / Forrás:  24 Óra

A Magyar Művészeti Akadémia Biennálé-díját Baráth Gábor Üvegstáció című képsorozatáért vehette át. A kiállítás a múzeum nagytermében és a Zsolnay-teremben kapott helyet, ahová október 9-éig várják az érdeklődőket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában