Vizsgálatok és szórakozás

2022.08.10. 18:52

Összehozta a családokat a Vöröskereszt programja Komáromban

Ebben az esztendőben is jól sikerült a komáromi Vöröskereszt családi napja, amelynek a Brigetio Gyógyfürdő adott otthont.

Körtvélyfáy Dina

A strandolók az újraélesztést gyakorolhatták a parton

Forrás: 24 Óra

Fotó: Körtvélyfáy Dina

A vizsgálatok mellett a felhőtlen szórakozás jellemezte a helyi Vöröskereszt már megszokott programját. Ezúttal az időjárás is kedvezett a szervezőknek, hiszen délutánra kellemes strandidő kerekedett a hűvös reggelből. Oláh Gábor területi koordinátor lapunknak elmondta, az volt a céljuk, hogy ez a nap a gyerekekről szóljon, és hozza össze családokat.

– Azt gondolom, sokkal nagyobb értéket képvisel, ha együtt asztaliteniszezik, csocsózik vagy éppen rajzol a család, mintha vesznek a gyereknek valamit – hangoztatta.

A gyerekek körében népszerű volt a buborékfoci is, de két ugrálóvárat is felállítottak a strandon a szervezők. Sorra készültek a csillámtetoválások, a kicsik körében pedig a színezők is népszerűek voltak. Mindezek mellett karkötőkészítésre is volt lehetőség, de lufiállatokat is lehetett kapni.

A programokat úgy állították össze, hogy a gyerekek mellett a szülők, nagyszülők is el tudják foglalni magukat, sok nagymama, nagypapa érkezett ugyanis unokáival a strandra. Egészségügyi sátrat állítottak fel, amelyben vércukor- és vérnyomásmérésre várták az érdeklődőket, majd dietetikus adott tanácsokat a résztvevőknek. A vizsgálatokon több mint százan vettek részt, a nap folyamán mindig állt a sor a sátor előtt. A talpmasszázs centrum iránt is nagy volt az érdeklődés, ezúttal négy különböző masszírozógépet hoztak magukkal a vöröskeresztesek. Az egészségügyi részen sok fiatal önkéntes is segédkezett a Vöröskereszt részéről. A helyi szervezetnek ugyanis több bázisintézménye van, amelyekből sok diák segíti munkájukat.

A csocsóasztalt is sok család kipróbálta a nap során Forrás:24 Óra/Körtvélyfáy Dina

A nap során újraélesztési minitanfolyam is indult, bárki megtanulta a helyes újraélesztést, vagy éppen felfrissíthette a tudását. A résztvevők nem távoztak üres kézzel: mindenki ajándék ceruzával gazdagodott. A gyerekek a leginkább mégis az esemény záróakkordját élvezték a leginkább. Hatalmas habpartival örvendeztették meg őket a Vöröskereszt aktivistái, illetve a tűzoltók. A móka nem csupán a kicsiket vonzotta, sok szülő is csatlakozott a felhőtlen szórakozáshoz.

A közelmúltban a családi nap mellett több színes program is várta a strandra látogatókat. A komáromi Klapka György Múzeum is kitelepült, valamint dob- és szambashowt szintén láthattak a fürdőzők.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában