Határtalanul

2022.08.05. 20:32

Felvidéki családok táboroztak Esztergomban

Immár tizenharmadik alkalommal rendezték meg a Felvidéki Egyházközségek Nyári Táborát, melynek ünnepélyes záróeseményét idén is a városban tartották meg.

W. P.

A felvidéki családok jól érezték magukat Esztergomban

Fotó: Ternován Zoltán

A 450 táborozót a bazilika főbejáratánál köszöntötte Szilágyi Péter nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár, aki ismertette, hogy Magyarország számára fontos a család, a hit és a nemzet. Kiemelte, hogy ez a tábor is e három fontos témakör köré épül. Véleménye szerint az ilyen összejövetelek elősegítik, hogy a résztvevők barátkozzanak, ismerkedjenek és megbeszéljék egymással a problémáikat. 

Erős Gábor, a térség ország­gyűlési képviselője azt mondta, nagyon fontos minden olyan kezdeményezés, mely összefogja a magyarságot. Köszönetét fejezte ki a magyar kormánynak, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságnak és Rákos Szabolcs szervezőnek, ugyanis ez a tábor kinőtte magát. Korábban csak fiatalok, most már a gyermekek szüleikkel együtt vesznek részt a programokon. 

Barcza Attila, az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) elnökhelyettese Nacsa Lőrinc elnök nevében köszöntötte a jelenlévőket. Kiemelte, hogy a kormány 2010 óta azon dolgozik, hogy a határ ne elválasszon, hanem összekössön bennünket. 

Steindl Balázs alpolgármester kiemelte: Esztergom és a magyar történelem szinte szorosan egybefonódik. Bízik benne, hogy a családok a jövőben is visszatérnek majd a városba. Köpöncei Péter, a felvidéki Palást község polgármestere megköszönte az államtitkárság Felvidékre eljuttatott támogatásait, és a morális kiállást, amellyel utat mutatnak számukra.  A beszédek után a jelenlévők megkoszorúzták Mindszenty József bíboros és Palásthy Pál püspök sírját, majd a bazilikában misét celebráltak a felvidéki magyar családokért.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában