Elismerés

2022.08.15. 18:42

Emlékéremmel tüntették ki Pilismarót meghatározó pedagógusát

Immár tizenegyedik alkalommal rendezték meg a búcsúval egybekötött falunapi rendezvényt, amelyen Pilismarótért Emlékéremmel tüntették ki Osvald Zsolt pedagógust, sportszervezőt, a Komárom-Esztergom Megyei Horgászegyesületek Szövetségének (KEMHESZ) ügyvezető elnökét.

W. P.

Osvald Zsolt (háttérben Erős Gábor) a falunapi díjátadón

Forrás: 24 Óra

Fotó: W. P.

A hivatalos megnyitón Hunyadi Balázs polgármester köszöntötte a jelenlévőket, köztük Erős Gábor országgyűlési képviselőt, Herman Jenőnét, a szomszédos Dömös polgármesterét, illetve dr. Marczell Edit fogorvost, aki a közelmúltban Dömös díszpolgára lett. Hunyadi Balázs kiemelte: a falunapok a települések életében az egyik legfontosabb rendezvénynek számítanak. Ezután azzal folytatta, hogy a falusi emberek szeretnek dolgozni, imádkozni és mulatni és azt kívánta a helyieknek, hogy most a szórakozásé legyen a főszerep.

Erős Gábor említette, hogy gyermekként sok időt töltött a községben és megjegyezte, hogy Dömös és Pilismarót a választókerületnek az a két helysége, ahol mindig jó kedv, vidámság van, és igazi közösség jellemzi őket. Szeretné, ha mindkét település igazi ékköve lehetne a Dunakanyarnak.

A beszédek után Fábiánné Gyimesi Lívia, a Bozóky Mihály Általános Iskola igazgatója méltatta Osvald Zsoltot és részletesen bemutatta a díjazott életútját, akit példamutató tanárként jellemzett, továbbá sport- és természetszerető embernek tart. Volt többek között a pilismaróti mezőgazdasági szakiskola vezetője, és véleménye szerint minden tekintetben meghatározó volt a jelenléte. Az elismerést és az oklevelet Erős Gábor és Hunyadi Balázs nyújtotta át számára. 

Programok - Az idei rendezvényt a Szalmaszál Zenekar koncertje nyitotta meg, majd fellépett többek között az Őszikék Énekkar, a Retro Lady-k Tánccsoport és a dömösi Zöld Kendő Énekkar is minőségi produkcióval járult hozzá a falunaphoz. Az örömzene mellett az összes előadó nagy sikert aratott.  A Retro Lady-k ezúttal táska- és papucskiállítással várták az érdeklődőket a Heckenast Gusztáv Községi Könyvtár épületében, sokan gyönyörködtek a különböző tárgyakban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában