A falu napja

2022.08.16. 14:26

Dívákkal buliztak a csémiek, a gyerekek még íjászkodhattak is

Minden korosztály megtalálhatta a neki való elfoglaltságot a csémi falunapon. Ismert fellépők érkeztek a településre, a gyerekek pedig játékkal tölthették a napot.

Körtvélyfáy Dina

Forrás: 24 Óra

Fotós: K. D.

Ezúttal is a sportpálya és környéke adott otthont a falunapnak. Dr. Veres Zoltán megyei jegyző és Dián Erzsébet polgármester is köszöntötte a nap folyamán a település lakóit.

Kora délután érkeztek meg az ómagyar hagyományőrzők, akik honfoglalás kori bemutatóval, népi játszóházzal készültek. Jurtájukban a kicsik arról hallhattak, hogyan éltek elődeink, mit tartottak fontosnak, hogyan zajlott egy napjuk. A focipályán az íjászkodást lehetett kipróbálni, de a fiatalok kardot is ragadhattak és ügyességi fajátékokat próbáltak ki.

Mintha gyereknap lett volna - A gyerekek rendkívül jól szórakoztak, még az sem zavarta meg őket, hogy a késő nyári darazsak nem kímélték őket, az esetleges csípéseket üdítővel hűtötték le. A legkisebbektől egészen a felnőttekig szinte mindenki igyekezett sorra kerülni a hennafestésnél, de sorra készültek a szebbnél szebb arcfestések is.

Nem maradt el a tombola sem, a gyerekek pedig a kirakodóvásárt is megrohamozták, műanyag autókat, plüssöket zsákmányolva. Bár az árak itt is emelkedtek a tavalyihoz képest, így is sokan álltak sorba ételért. Népszerű volt a gyrostál, a sültkolbász és a csirkemell is, de a hideg italok és a fagylalt is jól fogyott.

Színpadi programokból sem volt hiány. Csémre érkezett Herczog Ricsi harmonikás, aki szinte minden megyei programon felbukkan. Őt követte a mulatós zenész Kaczor Feri, majd a komáromi fitkidesek jöttek.

Később megérkezett a Dívák elnevezésű formáció, amelyet Détár Enikő, Fésűs Nelly és Ladinek Judit alkot. A Dívák egyébként éppen Koppánymonostorról jöttek, ahol szintén a falunapon léptek színpadra. Ők ismert slágerekkel szórakoztatták a közönséget, rengeteg ABBA-dalt hoztak magukkal. A koncert után mindegyik hölgy kapható volt a közös fotókra is.

A Dívák után Zoltán Erika következett, aki Luftballon című számával alapozta meg a jó hangulatot. A közönség tagjai közül sokan táncra is perdültek már az első dal alatt, a színpadon pedig nem csak az énekesnő, hanem két táncos is ropta. Zoltán Erika viccelődve azt is megjegyezte, ő csak a saját nótáival készült, hiszen az évek során 456 dala látott napvilágot: mint például a Madonna, vagy a Remetelány, amelyek mind elhangoztak a koncerten. A program késő estébe nyúlt, hiszen mindenki sokáig mulatott.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában