Beruházás

2022.08.09. 17:32

Bejártuk a helyszínt: videón és képeken a Bánhidát Sárberekkel összekötő új út

Újabb mérföldkőhöz érkezett a beruházás: az aluljáró elkészülte után az út aszfaltozása, valamint hálózatba kapcsolása következik. Plusz forrásból a Turul utca környékét is felújíthatják.

Raffael Veronika

Forrás: 24 Óra

Fotó: Novotni Ákos

Ahogyan arról korábban már beszámoltunk: a városrészeket összekötő aluljáró 6,5 milliárdos projekt uniós, valamint a Modern Városok Programjának támogatásával indulhatott el két évvel ezelőtt. A fővállalkozó A-Híd Zrt., a beruházó a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt.

A jelenleg zajló munkálatokról a projekt résztvevői a helyszínen tartottak sajtótájékoztatót augusztus 9-én, kedden. Szabó Imre, az A-Híd Zrt. projektvezetője a beruházás jelenlegi állásáról elmondta: jó ütemben halad a munka, az ütemtervet végig tartani tudták.

– Két projektelemre bontható a beruházás. Az egyik a vasúti része volt, amely során a vasúti szerelvényeket tereltük el, hogy a vasúti híd, valamint az aluljáró megépülhessen. A projekt ezen szakasza száz százalékban elkészült, a műszaki átadás és átvétel június 19-én történt meg. Az aluljáró szerkezetkész állapotban van, jelenleg a befejező munkálatok folynak, az aszfaltozást megelőző terítés következik és a korlátépítés is, ez az idei évet még igénybe fogja venni – számolt be a projektvezető.

– Az aluljáróhoz csatlakozó útépítés is szépen halad, a Madách Imre utcától a Turul utcáig elkészült az aszfaltozás a közbenső rétegig, a Turul utcától az aluljáróig pedig nemrég kezdtük meg, hiszen ezen a nyomvonalon történt eddig az anyagbeszállítás. A Sárberki lakótelep felőli oldalon már korábban el tudtuk kezdeni a földmunkálatokat, ezen a területen a terítés már megvalósult, az aszfaltozás következik – tette hozzá.

Szabó Imre hozzátette: az újonnan születő összekötő útvonalat hálózatba is kell kapcsolni, így az összekötő szakaszok kiépítése is hátravan.

– A két záró csomópont, a Polacsek-köznél lévő, illetve a Sárberki csomópont kialakítása lesz a következő lépés. A Sárberek felőli oldal munkálatai szeptemberben kezdődnek, a forgalom részleges korlátozása mellett. A különböző forgalmi irányokat korlátoznunk kell. Idén meg szeretnénk építeni a kivitelezési részt, hogy a jövő évre már csak a dokumentáció, a forgalomba helyezés és a műszaki átadás maradjon – vetítette előre a projektvezető.

Plusz támogatást kaphat a beruházás

– Kezdeményeztük, hogy hazai költségvetési forrásból történő átcsoportosítással egy kiegészítő támogatást biztosítsanak a város önkormányzatának a projekthez. Ha minden jól megy, a héten megszületik a döntés, amely mintegy 240 millió forintos kiegészítésről szól. Ennek segítségével a Turul utca csatlakozó részének korszerűsítését valósítanánk meg, hiszen akkortól lesz használható teljes értékűen a megújuló rész – mondta el Bencsik János országgyűlési képviselő.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában