Jótékonyság

2022.07.17. 11:32

Ismét összefogott Komárom a gerincműtött Anettért a Rüdiger-tó partján

Ismét összefogtak a komáromiak annak érdekében, hogy segítsék Móricz Anett gyógyulását: jótékonysági futást szerveztek, amelyen négy óra leforgása alatt 270 ezer forint gyűlt össze.

Körtvélyfáy Dina

Forrás: beküldött

Elsősorban a sportolni szeretőket invitálták a Rüdiger-tó partjára július 16. szombaton nyolc órától. Egészen délig lehetett részt venni a futáson. Ottjártunkkor még jó egy óra volt hátra az esemény végéig, de már ekkor csaknem százan húztak futócipőt annak érdekében, hogy Anett kezelése a közeljövőben biztosított legyen. Boros János, az egyik szervező elmondta, a legtöbben kilenc óra körül érkeztek, voltak, akik félmaratont futottak, mások rövidebb távokra vállalkoztak. Érdemes volt minél hosszabb távot futni, hiszen az első három helyezett különdíjra számíthatott. Boros János arról is beszélt, Anett igazán harcos típus, aki mindent megtesz a kezeléseken.

Mint arról korábban beszámoltunk, a szőnyi kislány egy műtét után deréktól lefelé lebénult. A beavatkozást követő hosszas rehabilitáció után Anett nagylábujja megmozdult, ekkor mondták az orvosok, hogy van remény.A megoldást a további fejlődésre egy robotterápia jelenti, amelyet Anett egy betegtársán keresztül ismertek meg. A kezelés sokat javíthat Anett állapotán, azonban egy 100 alkalmas intenzív kezelés 2,5 millió forintba kerül, emellett a Budapestre utazás is költséges. 

A jótékonysági futás ötletgazdája egyébként Medveczky Nikoletta volt, aki többekkel együtt a korábbi sütinapot is szervezte, ahol több mint 3 millió forintot gyűjtöttek, biztosítva ezzel Anett első intenzív robotterápiáját.

 A kislány már el is kezdte a kezeléseket, heti négy alkalommal kell Budapestre járniuk. A háromórás kezelések rendkívül kimerítőek számára, de Anett portálunknak mégis lelkesen beszélt arról, mennyire szeret járni a terápiára. Bár a javuláshoz évek munkája is szükséges lehet, a kislány jól bírja a terhelést. Anett a szüleivel, Adamek Tündével és Móricz Lászlóval a tó körül is tettek egy-két kört. A mindössze négyórás esemény alatt majdnem 300 ezer forint gyűlt össze. 

Licitet is indítottak - Anett kezelését segítő licites csoport is működik a Facebookon. Az elmúlt hétvégétől újabb értékes tárgyra lehet licitálni. Ezúttal egy bokszkesztyűt ajánlottak fel, amelyet több korábbi kiváló ökölvívó is aláírt: Gedó György, Kovács Kokó István, Miló Viktória, Szikora István, Hidvégi György, Bacskai Balázs, Gábris Bulcsú és Növényi Norbert birkózó. Mindemellett a Magyar Ökölvívó Szakszövetség meghívta Anettet és szüleit, hogy vegyenek részt díszvendégként valamelyik hazai ökölvívó gálán.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában