Rockerek

2022.07.28. 18:52

Két napon át kemény zenére irtották a szúnyogokat Esztergomban

Második alkalommal gyűltek össze a rockerek és metálrajongók a Rugby Club Hostel udvarán, hogy zeneszóra irtsák a szúnyogokat: a kétnapos nemzetközi Kill The Mosquitoes nevű koncertsorozat a szórakozás mellett a jótékonykodásról is szólt.

Walczer Patrik

Forrás: 24 Óra

Fotó: Walczer Patrik

A Sportalsó nevű szórakozóhely a Pézsa Tibor Sportcsarnok felújításával albérletbe költözött, Neuzer Andrásnak, a Rugby Club Hostel tulajdonosának a jóvoltából a szomszédos sportcentrum udvarán leltek új otthonra. Turai Zsolt, a Sportalsó üzemeltetője, a rendezvény „mindenese” elmondta, hogy a népszerű Sportalshow Fesztivál jellegéhez hasonló, de kisebb léptékű programot álmodtak meg tavaly az új helyszínre. Ez lett a Kill The Mosquitoes.

– Az volt a célunk, hogy inkább kisebb, de lelkesebb tömeg jöjjön össze. Érkeztek barátok Budapestről, Kaposvárról, Kecskemétről, Paksról és Székesfehérvárról is. Általunk kedvelt bandákat hívtunk el, voltak debütáló együttesek is, sőt még a milánói My Own Voice nevű formáció is idelátogatott – árulta el Turai Zsolt.

A két nap során tizenkét brutális fémzenét játszó banda lépett színpadra, a koncerteket sem a szúnyogok, sem a hőség nem akasztotta meg. Az első napon egy viszonylag friss helyi együttes a No Man Is Without Fear is fellépett. Szinte történelmi pillanatnak lehettünk szemtanúi, ugyanis debütáló zenészekre ilyen sokan még sosem voltak kíváncsiak.

A második napon lépett fel az esztergomi CYD, akik a napokban publikálták a Youtube csatornájukon új videóklipjüket, a Hope Dies Fast című dalt. A rendezvényen természetesen ez a szerzeményt is eljátszották, bár a videóban látható divatos öltönyök és nyakkendők már csak a kánikula miatt sem képezték ezúttal a formáció színpadi ruhatárát. A rendezvényen a metal, a hardcore és ezek crossover változatait képviselő underground csaapatok léptek fel, mint többek között a Strong Deformity, a Prosectura, a Don Gatto, a Beerzebub, a Remorse, az Ordog és az A.M.D.

A Kill The Mosquitoes zárta le azt az a jótékonysági adománygyűjtést, melyet a keményebb műfajok kedveli indítottak a 16 éves Pallagi Ajsáért. Az esztergomi autista kislány és családja nagyon szeretett volna egy speciális kiképző kutyát, a hiányzó összeget Turai Zsolt vezetésével a zenerajongók gyűjtötték össze. Az összefogás révén Ajsa már Fügével, a fekete labdardorral vett részt a saját kiállításán, ami a koncertsorozat nyitóeseménye volt. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában