Piknikfesztivál

2022.07.30. 22:15

Jótékonykodtak és buliztak is a bokodiak (fotók)

Szerencsére az időjósok jóval a piknikfesztivál kezdete előtt figyelmeztettek a várható szombati esőre, így a bokodiak alaposan felkészültek a viszontagságokra és a program egyik elemét sem mosta el a víz.

Wágner Zsanett

Forrás: 24 Óra

Fotó: Novotni Ákos

 Már kora reggel forgott a nyárson a több száz kilós ökör, és a sátor védelme alatt minden falat jó ropogósra sült. Mindez nemcsak helyi látványosságnak bizonyul, évente egyszer a fesztivál idején, hanem a településen áthaladó távolsági buszok utasainak is ritka pillanatokat ígér a főút mentén sült jószág. 

Apropó gasztronómia! Bográcsok alatt is begyújtottak a délután folyamán a főúton, 13 csapat részvételével főzőverseny kezdődött. 

A fakanalakat aztán Csonka László polgármesteri köszöntője váltotta, aki a kulturális műsorhoz is jó szórakozást kívánt. A szervezők az idén sem bíztak semmit sem a véletlenre, a zavartalanság érdekében lezárták a három templom közötti szakaszt délután 4 órától, hogy csak a bokodiaké legyen a terep. Felsorolni is nehéz, olyan nagy volt a kulturális választék. Volt akusztikus műsor, a Bazsarózsa Dalkör tapsolásra buzdított az Illés együttes ismert dalával, majd a DejaVu táncosai adtak elő egy igen látványos és akrobatikus elemeket felvonultató koreográfiát. 

Az evangélikus gyülekezeti teremben Juszkó Léna fotóiból nyílt kiállítás és Nyári Zoltánné babagyűjteményének is csodájára jártak. Szücs János településkutató Fejezetek Bokod történetéből című könyvét dedikálta a helyszínen, de jótékonysági akciók sora is volt a mai nap. Az ökörsütésből származó összeggel a helyi általános iskolát lehetett támogatni, az Álomszállító Alapítvány jóvoltából pedig egy tringát kapott a bokodi mozgássérült fiú, Rigó Ricsi.

 

Címkék#falunap

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában