KRESZ

2022.07.23. 14:27

A biztonságos közlekedést gyakorolták az autósok Komáromban

Elméleti és gyakorlati közlekedésbiztonsági foglalkozásokra invitálják a következő hónapokban Komáromban azokat, akik szeretnének felkészülten és gyakorlottan közlekedni.

Körtvélyfáy Dina

Forrás: 24 Óra

Fotó: K. D.

Pok Andrástól, a POKISEC Kft. ügyvezetőjétől megtudtuk, a komáromi Széchenyi-iskolában július 23-án, szombaton délelőtt tartott elméleti előadás után érkeztek a Fesztivál placcra. A résztvevőket a szervezők arra biztatták, hogy előre regisztráljanak, de akadt, aki a helyszínen tette ezt meg. Ez alkalommal mintegy húszan gyűltek össze a gyakorolni vágyók.

– Az elméleti órák arról szólnak, hogy Komáromban milyen jellegzetességek vannak, mire kell figyelni. Emellett az új járgányok, az elektromos biciklik, rollerek is szóba kerülnek. Beszélünk a KRESZ-módosításokról 2010-től napjainkig – magyarázta Pok András.

Mint kiderült, Komáromban sokszor okoz problémát az, hogy a biciklisek nem szállnak le a zebra előtt a kerékpárról. Emellett az elektromos rolleresek is veszélyesen közlekednek, sokszor sisak, világítás, mellény nélkül húznak át a gyalogátkelőhelyen, pedig nekik is át kellene tolni a rollert.

– Az autósok pedig sok esetben nem tudják, hogy ahol kerékpárút van, ott nem kell leszállniuk a kerékpárosoknak, pedig nekik is oda kellene figyelniük. Ráadásul a vezetők nem tudják felmérni, hogy az elektromos rollerek, kerékpárok pillanatokon belül milyen gyorsaságra képesek – hangsúlyozta az ügyvezető.

Augusztusban újra találkoznak - Mint azt Pok András elmondta, bár a mai autók modern biztonsági felszereléssel rendelkeznek, az ő tapasztalatuk mégis az, hogy azokat a vezetők többsége nem használja ki. Inkább kikapcsolják a ráfutásgátlót, a sávelhagyó rendszert. Ezeken az alkalmakon a szakemberek felhívják a figyelmet arra is, hogy ezek a funkciók segítenek, nem arra vannak, hogy kikapcsoljuk őket.

A gyakorlati foglalkozások keretében gépjárművezetői tréningeken lehet részt venni, amelyek célja a balesetek elkerülése. Akinek nincs jogosítványa, az egyszerű feladatokat gyakorolhat egy oktatóval. A haladóbbak bóják segítségével azt próbálhatják ki, hogyan tudnak megállni, ha hirtelen kilép eléjük valaki.

Közlekedésbiztonsági nap Komárom Pok András

Forrás: K. D. / 24 Óra

– Egy másik állomásunkon a tolatást lehet gyakorolni. Komáromban sok olyan parkoló van, ahol két autó közé kell beállni. Bár a vizsgán ez követelmény, sokan az idők során mégis elfelejtik ezt, megpróbálnak orral beállni, és akkor meg is van a baj – hangoztatta Pok András, hozzátéve, bár a helyszínen is biztosítanak autókat, ő mindenkinek azt javasolja, inkább saját autóval érkezzen, hiszen a mindennapokban is azzal közlekedik.

A következő foglalkozásra tovább bővülnek a program gyakorlati elemei, a rendőrség is kilátogat a helyszínre, közlekedésbiztonsági pályával.  A hasznos alkalmakra nem csupán a felnőtteket, de a gyerekeket is várják a szervezők. Mindezek mellett a közlekedők a különböző évszakokat figyelembe véve kapnak majd tippeket járműveik karbantartására.

Jön a következő - A következő tréning augusztus 13-án lesz, ugyanezeken a helyszíneken. Januárig – a decembert kivéve – minden hónapban megszervezik a közlekedésbiztonsági foglalkozásokat. A programok a A helyi identitás és kohézió erősítése Komáromban elnevezésű Terület- és Településfejlesztési Operatív Programos (TOP) pályázat keretében valósulnak meg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában