Lopás

2022.06.24. 06:00

Törtek-zúztak a szajréért: teljesen szétverték a kirabolt házat a tolvajok Úny mellett

Nem csak a szem előtt lévő mozdítható értékeket vitték el, még a kábeleket is kitépték a falból és a mosdótelepet is kiütötték.

Kemma.hu

Forrás: Shutterstock

Lopás bűntette miatt indított ügyben nyújtott be vádiratot az Esztergomi Járási Ügyészség három férfival és egy nővel szemben, akik több milliós kárt okozva lakhatatlanná tették az általuk kifosztott épületet.

A vádirat szerint két férfi megbeszélte, hogy egy Úny külterületén lévő lakatlan épületbe lopni indulnak. A két férfi megkeresett egy harmadik férfit és egy nőt, majd egy autóval az épülethez hajtottak. A három férfi bemászott  a kerítésen keresztül a zárt udvarra, majd a náluk lévő  szerszámmal egy ablakot befeszítve behatoltak abban a reményben, hogy értékes tárgyakat lophatnak el.  

A házból végül radiátorokat, rézcsöveket, réztartalmú kábeleket, egykaros csaptelepeket bontottak és téptek le majd ezeket az autóba pakolták és elhajtottak. Az okozott kár 226 ezer 952 forint volt. 

2020. január 05-én újra visszatértek az épülethez, amikor is a három férfi a  garázs nyitott ajtaján keresztül jutott be és onnan  99 darab vágott rézcsövet, három csillárt,  takarítógépet, hangszórót, 3 mozgásérzékelőt és egy távcsövet vittek magukkal. Ezúttal azonban nem jutottak messzire, mivel bűncselekmény helyszíne közelében  a rendőrök igazoltatták a tolvajokat és az autóban megtalálták a lopott dolgokat. Az okozott kár ebben az esetben összesen 304 ezer 032 forintot tett ki. 

Az elkövetők a lopás során válogatás nélkül a falból és eszközökből vágták, tépték a kábeleket és így olyan mértékben rongálták meg a központi fűtési hálózatot, és a melegvízellátó rendszert hogy azok rendeltetésszerű használatra alkalmatlanná váltak. Az épületgépészeti rendszerekben rongálással okozott kár összesen 5 millió 905 ezer forintra rúgott. 

A vádiratban az ügyészség arra tett indítványt, hogy az Esztergomi Járásbíróság a három férfit egyaránt börtönbüntetésre és közügyektől eltiltásra, a nőt közérdekű munka büntetésre ítélje. Az ügyben az Esztergomi Járásbíróság 2022. június 28-ra tűzött ki tárgyalást, tudtuk meg dr. Horváth Sándortól, a Komárom-Esztergom-Megyei Főügyészség sajtószóvivőjétől.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában