Programajánló

2022.06.03. 07:00

Pünkösdi programkavalkád: 7 megyei rendezvény az ünnepi hosszú hétvégére

Kicsiknek való programot keresel? Vagy szórakozási lehetőséget a nagyoknak? Elmélyednél a kultúrában, a zenében, netán valami sportosabbat keresel? Mindenből mutatunk egy keveset!

Kemma.hu

Forrás: 24 Óra

Fotó: Zantleitner Ingrid

1. Megemlékezések megyeszerte

Június 4-én a tatai önkormányzat és a Tatai Városkapu Közhasznú Zrt. közös szervezésben megemlékezésre hívja a tataiakat. A program 9 óra 30 perckor kezdődik, ekkor félárbocra eresztik a nemzeti zászlót. 10 óra 15 perctől a tisztelet és az emlékezet virágait helyezik el a szőgyéni emlékkeresztnél, a Mindszenty téren. 11: 00 órától kerül sor a Nemzeti Összetartozás terén lévő Nemzeti Összetartozás emlékművének koszorúzására. A Kossuth téren 15 órakor kezdődik a Katonazenekari Fesztivál, majd 18 óra 30 perckor emléktüzet gyújtanak a Kálvária-domb lábánál.

Tatabányán szombaton 17 órakor az Életfa téren tartanak megemlékezést, melynek részeként közös koszorúzást is tartanak. Az események a himnusz mellett Vörösmarty egyik versét is hallhatják a résztvevők, valamint közös ima is lesz Hamar László lelkésszel.

Oroszlányban szintén szombaton, 16 órai kezdettel megemlékező beszédet tart Lazók Zoltán polgármester. A rendezvényt koszorúzás zárja majd, ahol közreműködik az Oroszlányi Bányász Koncert Fesztivál Fúvószenekar.

Esztergomban szombaton 17 órától tartanak megemlékezést, ahol beszédet mond Hernádi Ádám polgármester és Erős Gábor országgyűlési képviselő.

Észak-Komáromban 18 óra 30 perckor tartanak megemlékezést a Trianoni-gyűrű emlékműnél. Fáklyákkal és helységnévtáblákkal vonulnak át a trianoni határon a dél-komáromi polgármesteri hivatalhoz. A rendezvényt különleges Kárpátia koncert fogja zárni.

2. Patara

Már pénteken nagy lesz a nyüzsgés a tatai vár körül a Patarának köszönhetően, ahol péntektől vasárnapig izgalmas programkavalkád várja a kilátogatókat. Pénteken történelmi hadijátékoknak és a tatai dandár bemutatójának is szemtanúi lehetünk. Szombaton és vasárnap a részvevők bepillanthatnak a keresztény és oszmán táborokba.

3. Hangulatos terasznyitogató

Komáromban, a Monaco teraszán pünkösd vasárnap baráti hangulatú örömkoncertet tartanak, melynek keretében a Chameleon Jazz Band lép fel. A belépés díjtalan. A szervezők tájékoztatása szerint, asztalt foglalni előre érdemes. 

4. Pünkösdi napok Táton

A hét közepétől egészen a hét utolsó napjáig igazán izgalmas programokon vehetnék részt az érdeklődők Táton. A többnapos rendezvényen többek között Fúvós-mazsorett gálaműsor, tenisztorna, gyermekkoncert és Nagy Feró is szórakoztatja a nagyérdeműt.

5. Pünkösdi vigasságok Környén

Június 5-én vasárnap tartja pünkösdi rendezvényét a környei német nemzetiségi önkormányzat. A programok délután 15 órakor kezdődnek májfadöntéssel. Az eseményen felvonulás, tánc és zene is lesz bőséggel. A szervezők mindenkit szeretettel várnak.

6. Sportnap Vértessomlón

A Vértessomlói KSK közösségi oldalán számolt be arról, hogy június 4-én családi sport és élménynapot tartanak, ahol a mozgásé lesz a főszerep. Már délelőtt 9 órától petanque, lábtenisz bajnokság várja az érdeklődőket, de lesz lövészet, tűzoltóverseny és focitorna is. Este 9 órakor bulival zárják az egész napos programot.

7. Fókuszban a rétesek

Pünkösdi rétesnapot tartanak Bokodon, június 4-én szombaton. A sok finomság mellett táncos műsorokból és zenéből sem lesz hiány. A rendezvény részeként a bokodi óvónénikkel kézműveskedni is lehet. Kora délután egy látványcukrász bemutatóját is megtekintheti a közönség. Az eseményen a bokodi iskolának és óvodának is gyűjtenek.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában