TikTokon és Instán is

2022.06.25. 14:35

Összefogják és marasztalják is az esztergomi diákságot a lelkes lokálpatrióták

Első pandémiamentes nyarára készül a tavaly Civil Díjjal is kitüntetett AlterEgom Egyesület. Minden eszközt megragadnak arra, hogy még inkább egységbe kovácsolják az ifjúságot.

Walczer Patrik

Az AlterEgom Egyesület tagjai túrákat is szerveznek, az érdeklődők megismerhetik a térség legszebb helyeit

Fotó: Hertelendy Barnabas

2019 őszén kezdett el szerveződni egy közösség, mely első körben online kérdőívvel felmérte a fiatalok véleményét. A 18-30 közötti válaszolóktól megtudták, hogyan vélekednek a városról, és szerintük a településnek milyen irányba kellene haladnia ahhoz, hogy versenyképes, illetve vonzó maradjon a fiatalság körében. Arra is biztatták a kitöltőket, hogy csatlakozzanak hozzájuk és kezdjenek el közös erővel programokat szervezni, valamint közösséget építeni.

Azt gondolom, hogy lépésről lépésre haladva sikerült eljutnunk az első évben az egyesület létrehozásáig. Kezdettől fogva a fiatalok helyben tartását és közösségbe szervezését tekintjük küldetésünknek. Megvannak az eszközeink arra, hogy megszólítsuk őket 

– mondta Várszegi Balázs, az egyesület elnöke. Megjegyezte, hogy a diákok, egyetemisták helyben tartása nehezebb feladat, mivel itt már megjelennek olyan tényezők – például lakhatás, munkavállalás –, amelyekre civil egyesületként kevés hatást gyakorolhatnak.

Ezeken a területen is vannak terveik, melyek előkészítését már megkezdték, ugyanakkor látni kell, hogy a megvalósítása túlmutat rajtunk, nagyobb horderejű feladatokról van szó. Várszegi Balázs azt is megjegyezte, hogy általában projektcsapatokkal dolgoznak együtt az egyes programszervezéseken. Volt már több eseményük, az idő előrehaladtával egyre hatékonyabb a közös munka.

A járványhelyzet az esztergomi egyesület életére is jelentős hatást gyakorolt, de mivel a csapat fiatalokból áll, így könnyen át tudtak állni az online egyeztetésekre és munkavégzésre, vagyis sikeresen alkalmazkodtak az új helyzethez.

A korlátozások ideje alatt személyes programot mi sem tudtunk szervezni, viszont amint lehetett, meghirdettük az első rendezvényeket. A járvány ideje alatt több online tartalmat készítettünk, így kapcsolatban maradtunk az érdeklődőkkel 

– árulta el. A járványhelyzet után a tagok újraaktivizálása mellett több nehézséggel szembesültek az egyesületek, mivel az emberek szórakozási és kikapcsolódási igényei is jelentősen megváltoztak. Várszegi Balázs ezzel kapcsolatban úgy gondolja, hogy a pandémiától függetlenül nem egyszerű feladat megszólítani a fiatalokat.

Az alapvetően szerencsés helyzet, ha sok alternatíva közül választhatnak a diákok, egyetemisták, emellett olykor meg is nehezíti a dolgukat, hiszen ebben a közegben kell nekünk is megjelennünk. Igyekszünk olyan programokat szervezni, ami érdekes lehet nekik, gondolok itt például a kirándulásokra vagy a zseblámpás túrákra, de említhetem a fiatal felnőttek számára meghirdetett borkostolót is. Minden rendezvény után kiértékeljük a visszajelzéseket és levonjuk a következtetéseket, hogy a jövőben szervezzünk-e hasonlót, vagy változtassunk az irányon 

– tette hozzá. A mai tízen- és huszonévesek előszeretettel töltik idejüket a legújabb internetes platformokon. Várszegi Balázs szerint ma már megkerülhetetlen a közösségi média egy civil szervezet kommunikációjában, így elsődlegesen Facebookon és Instagramon vannak jelen. Viszont ami késik, nem múlik, így felmerült már bennük is, hogy máshol, akár a TikTokon is elérjék a célközönséget.

Keretben: Több programmal is készülnek az idei nyáron - Az AlterEgom Egyesület idén nyáron is több programmal készül az érdeklődőknek, céljuk, hogy mindenki megtalálja az ízlésének megfelelő kikapcsolódási lehetőséget. A Múzeumok Éjszakáján zseblámpás túráik lesznek, valamint akkor mutatkozik be Kanyarban a történelem! nevű városfelfedező kalandlapjuk, melyet a honlapjukról is le lehet tölteni, illetve a rendezvény helyszínein is elérhető lesz. Ezenkívül készülnek még sétahajózással egybekötött biciklitúrával, illetve lesz kenutúra is, valamint kertmozi szervezésén is gondolkodnak. Júliusban megtartják a MERJ! pályázatuk eredményhirdetését és kiállításmegnyitóját is, melyre Esztergom jövője jeligével várták a grafikai és prózai műveket. Hálásak a pályázóknak, ugyanis szép számban érkeztek pályaművek mindkét kategóriában. Ezzel kapcsolatban június végéig közönségszavazása is zajlik a közösségi oldalukon.

Az egyesület elnöke úgy véli, legnagyobb eredményük mindig is a közösségük létrehozása és működtetése lesz. Tevékenységükre szélesebb körben is felfigyeltek, tavaly az országos Civil Díjon a Legígéretesebb új szervezet kategóriáját is megnyerték. Emellett a tavalyi pályaorientációs rendezvényük is szép eredménnyel zárult, ahol 300-400 helyi diáknak segíthettek továbbtanulási kérdésekben, valamint sikerült több mint 15 felsőoktatási szereplőt Esztergomba hozniuk.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában