Bővülő flotta

2022.06.23. 20:00

Győrfi Pál a magyar esetkocsiról: Párizsban is csodájára jártak - megyénkben is van belőle

Új esetkocsikkal gazdagodhatott megyénk két mentőállomása is a közelmúltban. Ezek a korszerű járművek Komárom-Esztergom megyében napi 24 órában dolgoznak az év minden napján. Kiemelt fontosságukról Győrfi Pált, az Országos Mentőszolgálat szóvivőjét kérdeztük.

Szász Dalma Kitti

Fotó: Perédi Péter

Új esetkocsival gazdagodott a komáromi, illetve a kisbéri mentőállomás. Győrfi Pál az Országos Mentőszolgálat szóvivője portálunknak elmondta, mindkét település esetkocsis állomás".  Előbbi településen összesen három, utóbbin pedig kettő mentőegység teljesít szolgálatot, ezáltal a mentőszolgálat munkatársai a nap bármely szakaszában képesek a legmagasabb szintű betegellátására, ha szükséges. Hozzátette, hogy Komárom-Esztergomban összesen 24 darab, úgynevezett futó kocsi van, amelyek a megye mentőállomásain dolgoznak.

– Az elmúlt évben több mint 30 ezer beteget láttak el ezek a mentőegységek Komárom-Esztergomban, míg országos szinten csaknem 1,3 millió esethez riasztották az életmentőket. A koronavírus-járvány sem könnyítette meg a munkánkat, hiszen ekkor plusz feladataink is adódtak, mint például a mintavételek megszervezése és elvégzése. Ezek miatt is kijelenthető, hogy nehéz év van mögöttünk – mondta az OMSZ szóvivője.

Szalafei Gábor mentőgépkocsivezető, Tóth Eszter mentőtiszt
Forrás: Perédi Péter

Csodájára jártak Párizsban - Győrfi Pál többek között azt is elárulta, hogy a mentőautók kialakítása is változik, korszerűsödik akár évről-évre, épp úgy, mint a felszerelése, berendezése. Mint mondta, ezeket az autókat a gyártó alapjárműveiből alakítják ki, abszolút a mentőszolgálat munkatársainak igényeire szabva. A belső tér kialakításában szembetűnő a fejlődés az elmúlt 10-15 évet tekintve. A szóvivő egy olyan történetet is megosztott velünk, amelyre igazán büszkék lehetnek a magyarok. Ugyanis a pandémia előtt volt egy nemzetközi mentős találkozó Párizsban, ahová a hazai mentőszolgálat is kivitte az autóját, a legfejlettebb országok mentősei pedig csodájára jártak az Országos Mentőszolgálat által használt járműnek. Egyrészt nem gondolták volna, hogy Magyarország ilyen szuper mentőautókkal rendelkezik, másrészt pedig, hogy mennyire praktikusan vannak berendezve. Így könnyen meglehet az is, hogy a találkozó után „ellesték” a magyar mentősök kreatív ötleteit, így azóta a világ több pontján találkozhatunk hasonló berendezésű mentőautókkal.

Hozzátette, hogy ezek a járművek a folyamatos igénybevétel miatt előbb-utóbb elhasználódnak.

– A megye kocsiparkjáról elmondható, hogy most már egyáltalán nincs régebbi típusú, fehér járművünk szolgálatban, mivel már mindenhol a fotón is látható sárga, korszerű autóval sietnek a helyszínre a bajtársak. A 24 szervezett kocsi mellett vannak tartalékautóink is, arra az esetre, hogy ha valamelyik elromlana, vagy balesetet szenvedne. Az Országos Mentőszolgálatnál rendkívül fontos dolog az autócsere-program, amelynek sosincs vége, mivel folyamatosan számon tartjuk a járművek állapotát, így igény szerint tudunk újakat is biztosítani. Emellett a jogszabályok is előírják, hogy bizonyos életkor után kötelező lecserélni a mentőautókat. A megyében az autók átlag életkora egyébként szinkronban van az országos átlaggal, ami 5- 6 év között van. Azt gondolom, hogy ez nemzetközi összehasonlításban is jó eredmény, korábban előfordult olyan is, hogy ez az érték 8-10 év volt – részletezte Győrfi Pál.

A magyar mentőkocsiknak Párizsban is csodájára jártak
Forrás: Perédi Péter

Amikor érkezik egy új autó, – jelen esetben Komáromba, illetve Kisbérre – akkor gyakorlatilag leváltja azt, amelyikben a legtöbb kilométer van, vagy ami a legelhasználódottabb. Az országos szóvivő kiemelte, hogy amennyiben szükség van újabb mentőautókra megyénk más mentőállomásain, akkor fognak biztosítani számukra is.

– Ütemterv szerint dolgozunk, így az illetékes szakemberek, vezetők pontosan tudják, hogy hol van rá a legnagyobb szükség. Folyamatosan monitorozzuk a mentőautók futásteljesítményét és műszaki állapotát, így az új mentőautók mindig azokra a mentőállomásokra kerülnek, ahol éppen a legnagyobb szükség van rájuk. Az elmúlt tíz évben gyakorlatilag teljesen lecserélődött a mentőszolgálat flottája, mintegy ezer autót vásárolhattunk központi költségvetési forrásból – fűzte hozzá a szóvivő.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában