Iskolába mennek

2022.06.11. 11:56

Elbúcsúztak a mesevilágtól a környei és vértessomlói ovis ballagók

A vértessomlói és környei óvoda csemetéi megszeppenve köszöntek el a szeretett intézménytől.

Sugár Gabi

Forrás: Beküldött

Viszlát csodás mesevilág

– szólt az ének a 9 kis ballagónak a Vértessomlói Német Nemzetiségi Óvodában, ahol a kicsik hagyományosan virágos boltív alatt léptek át a betűk és számok birodalmába. A megható pillanat a gyerekek, szülők, nagyszülők, rokonok, barátok szemébe is könnyeket csalt – olvasható a település weboldalán.

A 9, népviseletben érkező aprótalpú előbb bájos gyermekhumorral fűszerezett vásári játékkal, majd német nyelvű táncokkal, dalokkal, mondókákkal, végül pedig ballagós versekkel, énekekkel adott ízelítőt abból, hogy az óvodában töltött évek alatt milyen sokat okosodtak. A bemutató után pedig megszeppenve vettek búcsút az óvodától.

– Az egyik szemem sír, a másik nevet. Sír, hiszen fáj a búcsú, nagyon fogtok hiányozni nekünk, de nevet is, mert tudom, milyen jól feltaláljátok majd magatokat az iskola világában, milyen magabiztosak lesztek, könnyen alkalmazkodtok az új szokásokhoz, és megértitek az új szabályokat – szólt a kicsikhez Könyvesné Beutl Anita óvodavezető, majd Mármarosiné Hegyi Zita és Kovácsné Králl Enikő fejezte ki háláját a szülők nevében az elmúlt évek gondoskodásért, az óvó tekintetekért, a kicsik okosodásáért, a szép élményekért, emlékekért.

A Vackorindulóval köszöntötték a környei intézmény aulájában az érkezőket a település legkisebb lakói. Harmincheten készülnek az iskolába: a Gombacsoport teljes létszámmal, a Napocska, Nyuszi, Csiga „apróságai” közül néhányan.

– Sok felfedezést tettetek a csoportszobában, a tornateremben, az óvoda udvarán, a tó körül. S közben sok-sok dalt, mesét, mondókát tanultatok… Most eljött az idő, amikor iskolába készültök. Kérlek benneteket, gondoljatok az óvodára sokat, és ügyesen tanuljatok majd az iskolában – szóltak az elköszönés gondolatai Pekár Zita óvodavezetőtől, melyhez az óvónénik énekekkel, a kisebb társak versekkel csatlakoztak, a nagyok pedig verseltek.

A búcsúzó apróságokat okos békás tolltartóval és ceruzákkal ajándékozta meg a Környe Óvodás Gyermekeiért Alapítvány, és egy szép mesekönyvvel, amelyből – amikor már ügyesen eligazodnak a betűk világában – ők mesélhetnek majd a kisebb testvéreiknek, társaiknak.

 

 

 



 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában