Akadálypálya

2022.06.02. 06:36

Ebek, gazdik versenye Mogyorósbányán: idén is lesz Kutyafuttában

A község önkormányzata és a Canis Lupus Egyesület szervezésében immár második alkalommal rendezik meg a Kutyafuttában Mogyorósbányán elnevezésű akadálypályás terepfutó versenyt.

W. P.

Forrás: 24 Óra

Fotó: W. P.

Tavaly az egyesület úgy döntött, hogy szeretne egy saját versenyt szervezni. Az ötletet a Hard Dog Race verseny adta, viszont egy olyan versenyt akartak megalkotni, ahol a fiatalok és az idősebbek is könnyedén részt tudnak venni. Mogyorósbánya önkormányzata helyszínt biztosított számukra, majd el is kezdődött a szervezés. Tavaly a legfiatalabb versenyző óvodás, a legidősebb pedig nyugdíjas volt. Sokan indultak kutyával, illetve anélkül, így minden kategóriában tudtak győzteseket hirdetni. 

A nagy sikerre való tekintettel június 18-án, szombaton újra megrendezik a Kutyafuttában Mogyorósbánya versenyt, néhány változtatással. Most két pályával várják a versenyzőket, egy könnyebb (1,1 kilométeres) és egy nehezebb (6,6 kilométeres) útvonalon. Több akadályt is megtartottak tavalyról, de sok új kihívás is várja majd a versenyzőket. 

Az eseményen részt lehet venni kutyával, vagy kutya nélkül is. Kutyák hámban vehetnek részt a versenyen, 10 év alatti gyermek pedig csak szülői felügyelet mellett indulhat. 

A versenyszabályzat szerint minden versenyző saját és kutyája kockázatára indul. Nem engedhető szabadon kutya a verseny, illetve a rendezvény egész területén, és annak teljes időtartama alatt, amely a kapunyitástól a zárásig értendő. Hám és futóöv, vagy hám és póráz használata tehát a futamok alatt kötelező. A verseny alatt a kutya jutalmazható, jutalommal motiválható. A páros versenyzője a vele párban induló kutya magatartásáért teljes felelősséggel tartozik. 


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában